Kiderült: koronavírusos beteg volt a szabolcsi rendelőben

HelloVidék 2020. március 13. 13:51
Koronavírus fertőzés igazolódott az egyik betegnél, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajon március 11-én láttak el - értesült az Index a település háziorvosa, Dr. Kiss Csaba a Facebook-odalán közölt írása alapján.

A portál információi szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajon március 11-én ellátott egyik betegnél koronavírus fertőzés igazolódott, amit a település háziorvosa, Dr. Kiss Csaba közölt a Facebook-oldalán.

A páciens a rendelőből egyből a Fertőző Osztályra került, annak ellenére is, hogy nem esett bele a hatályos eset definícióba

- írja.

A páciens nem kótaji lakos és nem is Kótajban dolgozik, így a fertőzés átadására kicsi az esély a településen a rendelőben kiragasztott közlemény szerint.

A TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT MINDEN ESETLEGES KONTAKTTAL FEL FOGJA VENNI A KAPCSOLATOT, SENKINEK NEM KELL SZŰRŐVIZSGÁLATRA JELENTKEZNIE. UGYANAKKOR AZ ORVOS ÉS AZ ASSZISZTENSE, AKIK ELLÁTTÁK A BETEGET, KÉT HÉT KARANTÉNBA VONUL.

A háziorvos a portálnak elmondta, hogy a kótaji rendelőben azonosított páciens benne van az operatív törzs által eddig bejelentett 19 esetben, ő a 41 éves magyar férfi, aki Hollandiában és Angliában járt a közelmúltban és a Szent László kórházban tartózkodik karanténban. Dr. Kiss Csaba megerősítette azt is, hogy a településen élőknek nincs oka pánikra, mert nagy valószínűséggel nem érintkeztek a férfival.

Címlapkép: Getty Images