Súlyos járványvédelmi hiányosságok a baromfitelepeken: lecsapott a Nébih

HelloVidék/MTI 2020. április 15. 14:05
Két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen intézkedtek. Az egyik helyen pekingi kacsákat, a másikon sovány ludakat tartanak, de nem igazán tartották be az előírt óvintézkedéseket.

Két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását, közölték.

A Nébih április elejei ellenőrzésen során azt tapasztalta, hogy a járványvédelmi hiányosságok mindkét telepen kiemelt kockázatot jelentenek mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

Utóbbi azért lenne fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől.

Az egyik gazdaságban több mint 3000 úgynevezett sovány ludat tartanak. A hiányosságok között említették, hogy a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatók, a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előírt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen.

Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át - fűzte hozzá a hatóság.

A korlátozások mellett az állattartókkal szemben hatósági eljárás is indult. A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt - a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében - a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

Címlapkép: Getty Images