Tömeges roham indult a beragadt diplomákért: most már ehhez sem kell nyelvvizsga

HelloVidék 2020. április 23. 09:05
Az egyes diplomamentő programokban végül megszerzett oklevelek mennyisége nagyjából évente újratermelődik a nyelvvizsga-követelményeket nem teljesítő hallgatókból. Ez évente több ezer beragadt diplomát jelent a pedagógiai, óvónőképző, agrár szakokon és jellemző az egészségügyi területen az ápolóképzéseknél.

Mi is megírtuk korábban, hogy április 7-én a kormány bejelentette: nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat. Ennek köszönhetően megindult a korábbi hallgatók rohama, számol be az Inforádió. A következő hetekben nagyon sok diák keresi fel az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályait a nyelvvizsga nélkül kiadható diplomák miatt, ezért gyorsabb lehet elektronikus formában jelentkezni az intézményeknél, nyilatkozta Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke. Mint mondta, továbbra is sok hallgatót érint, hogy az egyes szakokhoz, képzésekhez előírt nyelvi követelmények miatt nem kapják kézhez a diplomájukat.

"Az egyes diplomamentő programokban végül megszerzett oklevelek mennyisége egyébként nagyjából évente újratermelődik a nyelvvizsga-követelményeket nem teljesítő hallgatókból", tette hozzá.

A Privátbankár említi körképében többek között a veszprémi Pannon Egyetemet, ahol 20 éves halmozódással 3100 diploma ragadt bent. Itt az okoz gondot, hogy

Ezért ütemezetten adják ki az okleveleket.

A cikkben megjegyzik, hogy továbbra is a magyarok beszélnek legkevésbé idegen nyelven az EU-ban. 2014-ben azt írták elő, hogy 2020-tól már a felvételihez is kötelező a középfokú nyelvvizsga, azonban ezt végül tavaly ősszel komoly viták után elvetették, most pedig úgy áll a dolog, hogy már a diplomához sem kell nyelvvizsga.

Címlapkép: Getty Images