Fontos változás jön: így rendelnek hétfőtől a fogorvosok

HelloVidék 2020. május 1. 19:02
A rendeletből a is kiderül, hogy újra elindulnak a nem koronavírussal összefüggő szűrővizsgálatok is, június 1-jével.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter módosította a korábbi rendeletét, így május 4-től már nem csak sürgősségi ellátást végezhetnek a fogorvosok, írja a HVG. A veszélyhelyzet miatt március végére annyi fogorvosi rendelő zárt be, hogy megyénként egyet-kettőt hatóságilag kellett kijelölni, a sürgős esetek ellátására. Az eddigi szabályok szerint csak frissen sérült fogat vagy állkapcsot, gyulladást lehetett ellátni, illetve fogat lehetett húzni.

Az is kiderül a rendeletből, hogy

Az új szabályozásról, ami csütörtök éjjel jelent meg kormányrendelet formájában a Magyar Közlönyben, korábban ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, újranyithat a magánegészségügy, és a közegészségügyet is négy lépésben megnyitják, ennek pontos részletei még nem ismertek.

Címlapkép: Getty Images