Óriási lehetőségek a határ mellett: a koronavírus ezt a bizniszt is teljesen átalakította

Pénzcentrum 2020. augusztus 10. 11:06
A COVID-19 alapjaiban változtatta meg a mindennapokat, így a vásárlási szokásokat is. A bevásárlóturizmus gyakorlatilag az év első néhány hónapjában megszűnt, és ugyan Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a kiskereskedelmi forgalomnak csupán elenyésző részét teszi ki, a határ menti üzletek megsínylették a határzárat és a beutazási korlátozást.

A koronavírus kirobbanása alapjaiban változtatta meg a vásárlási szokásokat. Ezt alátámasztja a PwC könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó vállalat globális felmérése is. A cég 2019 augusztusa és szeptembere között 27 ország vagy terület, valamint 74 város 19 098 fogyasztójának részvételével végzett kutatást, majd a COVID-19 kirobbanása után, 2020 áprilisa és májusa között 9 ország vagy terület, valamint 35 város 4 ezer válaszadójával ismételte meg a felmérést.

A válaszokból látható, hogy annak ellenére, hogy a legtöbben a bolti vásárlást választották, a fogyasztók több mint harmada (35%-a) online vásárolt élelmiszert, és ezeknek a vásárlóknak a 86%-a azt mondta, a korlátozó rendelkezések megszűnése után is megtartja ezt a szokását.

A nem élelmiszertermékek esetében a világjárvány előtt még az offline vásárlás volt meghatározó. Akkor a fogyasztók 47%-a nyilatkozott úgy, hogy napi vagy heti rendszerességgel vásárol hagyományos üzletekben, és az esetek 30%-ában mobiltelefonról, 28%-ában számítógépről és 15%-ában intelligens személyi asszisztens segítségével intézi vásárlásait. Azóta a nem élelmiszertermékek terén lényegesen megnövekedett az online vásárlás aránya (mobiltelefonról 45%, számítógépről 41%, tabletről 33%), ez a trend Kínában és a Közel-Keleten kifejezetten erőteljes, ahol a válaszadók 60%-a illetve 58%-a nyilatkozott úgy, hogy gyakrabban vásárol mobiltelefonról. Az is kiderült, hogy a világjárvány kirobbanása után az emberek többsége a korábbi kiadásaik töredék részét fordították nem élelmiszeripari termékekre.

Míg a járvány előtt a külföldi utazás a mindennapok része volt, addig a kormányzati intézkedések bevezetése után ez is megváltozott, vagyis a bevásárlóturizmus is visszaesett. Ezt igazolják a KSH adatai. Ha megnézzük a tavalyi év első negyedévét, azt látjuk, hogy a külföldi látogatók 12 millió alkalommal, az előző év azonos időszakához képest 12%-kal többször utaztak Magyarországra.

A külföldiek 8,8 millió egynapos utazást tettek, amelynek túlnyomó többsége magánjellegű, kis hányada üzleti út. A KSH azt is megjegyzi, az egynapos utasok célja nagyrészt vásárlás volt. Egynapos útra a legnagyobb arányban Romániából, Szlovákiából, Ausztriából érkeztek, közülük a Szlovákiából érkezők száma 11, a másik két országból érkezőké egyaránt 23%-kal növekedett. Idén aztán a COVID-19 mindent felülírt.

A járvány miatt március közepén bevezetett utazási korlátozások következtében 2020 első negyedévében 13%-kal kevesebb külföldi látogatott Magyarországra, mint 2019 azonos időszakában, miközben kiadásaik összege folyó áron 7,9%-kal csökkent.
A KSH kitér arra is, hogy az egynapos utak motivációját tekintve is történt változás, jelentősen csökkent azok száma idén, akik kifejezetten vásárlás miatt lépték át a magyar határt.

A határ menti magyar boltosok aktuális helyzetéről a cikk folytatásában a Pénzcentrum oldalán olvashatunk.

Címlapkép: Getty Images