Hihetetlen, mi került elő a vidéki férfi szekrényéből: egy sírba temethették eredetileg

HelloVidék 2020. augusztus 13. 13:15
Lakáskutatás során akadtak a régészeti leletre, ami egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. Feltehetően egy kelta sírból való.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt folytat eljárást B. József és M. Viktor ellen, írják a Police.hu oldalon. A nyomozók augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol

A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszúságú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származó kelta vaskés, mely a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.

B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor elmondása szerint a tárgyat egy vásárban vette.

Amennyiben bárki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el, írja a rendőrség. Azt javasolják, hogy aki hasonló tárgyat talál, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezzék a rendőrség számára.

Címlapkép: Getty Images