Szabad a falusi CSOK: ötezer fő alatti falvak több mint 93 százalékában elérhető

HelloVidék 2021. január 6. 09:30
Örülnek a kormány döntésének azok a települések, ahol a bővítésnek köszönhetően január elsejétől igénybe vehetik a falusi csokot. A polgármesterek abban bíznak, hogy így nagyobb eséllyel tudják megtartani a falvaikban a fiatalokat, sőt újabb családokat tudnak majd magukhoz vonzani -- írja a Magyar Nemzet.

Ahogy korábban mi is írtunk róla, januárjától tovább bővült a falusi csokkal érintett települések listája. A kormány döntésének köszönhetően 2021 elejétől valamennyi hatszáz fő lakosságszám alatti településen elérhető a falusi csok, ezen kívül minden olyan hatszáz és két és fél ezer lélekszám közötti faluban igénybe lehet venni a támogatást, amelyen nem, vagy csak mérsékelt népességnövekedést tapasztaltak. A mostani bővítésnek köszönhetően immáron 2678 településen érhető el a támogatás, amely hazánk ötezer fő alatti falvak több mint 93 százaléka.

Bálint Ildikó, az alig négyszáz lelkes Somogy megyei kis falu, Gige polgármestere szerint új lendületet adhat a falusi csok a településnek, régen vártak már arra, hogy náluk is igénybe lehessen venni a támogatást az ingatlanvásárláshoz:

Gige 2014-ben nagyon elmaradott község volt, óriási volt a munkanélküliség. A közfoglalkoztatásra támaszkodva azonban olyan értékteremtő munkát indítottunk el annak idején, amelybe hatvan-hetven embert vontunk be. Ide kitüntetés volt bekerülni, hiszen többek között óvodát alakítottunk ki, és mezőgazdasági termelést indítottunk. Ennek is köszönhetően a település fejlődésnek indult, húsz fővel gyarapodott a község lélekszáma, ami miatt viszont eddig kimaradtunk a falusi csokból.

- nyilatkozta a lapnak.

Hozzátette: most, hogy náluk is igénybe lehet venni a falusi csokot, arra számít, hogy könnyebben meg tudják tartani a fiatalokat, sőt további családokat lesznek képesek Gigére csábítani. Mint mondta, eddig jó néhány család előnybe részesítette azokat a falvakat, ahol a falusi csokkal is számolhattak, ezután erre náluk is lehetőség lesz. Úgy tapasztalják, hogy ez megmozgatja a fiatal családokat, sokat számít, hogy igénybe tudják-e venni a támogatást vagy sem.

Ászáron is örülnek, de gond lehet, ha újabb utcát kell megnyitni

A Komárom-Esztergom megyei Ászáron is örülnek az új lehetőségnek. Itt körülbelül 1800-an laknak, és a lélekszám mérsékelten növekedett az elmúlt években. Pekár Zsolt polgármester a Magyar Nemzetnek kifejtette: a gondot az jelentheti, hogy kevés üres ingatlan van a településen, ezért ha újabb családokat szeretnének a községbe csábítani, akkor hamarosan újabb utcát kellene nyitni. Ennek viszont jelentős költsége van, és a járványhelyzet miatti állami elvonások után erre most nem igazán van forrásuk.

A falusi csok lehetősége vonzó a fiataloknak, amire nagy szükség van, mert a továbbtanuló fiataljaink nagy részét rendre elveszítjük. Őket pótolnunk kell, ha nem akarjuk, hogy csökkenjen a falu lélekszáma. Szerencsére az is jellemző ma már, hogy sok fiatal itt marad, és innen jár be a városokba dolgozni

– nyilatkozta Pekár Zsolt.

Eztán Almásháza is nyitva áll a falusi Csokot keresők számára

A Zala megyei Almásházán, az alig hetvenlelkes falucskában többek között az önkormányzatnak van két olyan ingatlana, ahová a község iránt érdeklődő családok beköltözhetnek, és jelképes összegért használhatják az ingatlant. Később aztán azok, akik jól érzik magukat a faluban, és beilleszkednek a település közösségébe, saját házba is tudnak költözni, ezzel a lehetőséggel több család is élt már.

Németh Attila polgármester. Almásháza első embere kitért arra, hogy sokat remélnek a falusi csoktól, abban bíznak, hogy ennek köszönhetően több család is letelepszik majd a településen. Szerinte eddig több, a falu iránt érdeklődő családot is azért vesztettek el, mert nem lehetett igénybe venni a falusi csokot Almásházán, január elsejétől viszont már erre is van lehetőség.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint az eddig eltelt időben csaknem 16 ezer befogadott kérelem érkezett be, a támogatások összege meghaladta a 83 milliárd forintot.

Nem egész másfél év alatt tehát 16 ezer magyar család döntött a vidékre költözés vagy a meglévő falusi ingatlanban a helyben maradás mellett

– közölte lapnak a kormánybiztos.

Címlapkép: Getty Images