Ezt rontja el a legtöbb lakásfelújító: súlyos pénzeket dobhatsz így ki az ablakon

HelloVidék 2021. március 5. 17:02
A tapasztalatok szerint a családok elsősorban belső munkálatokat végeztek otthonaikban. Ehhez nagy segítséget jelent a januártól igényelhető lakásfelújítási támogatás is. Ebben az esetben ugyan szakembereket kell felkérni a munkák elvégzésére, de így sokkal kisebb az esély arra, hogy a végeredménnyel ne legyünk elégedettek. Nem úgy, mint akkor, ha mi magunk esünk neki, mondjuk a lakás átfestésének. Előzetes tapasztalatok, felkészültség nélkül könnyen kidobhatunk egy rakást pénzt az ablakon főleg, ha még nagyobb kárt csinálunk, mint hasznot. Éppen ezért érdemes legalább a szakik véleményét kikérni, mielőtt belevágunk a munkálatokba. Hogy melyek a legtöbbet elkövetett hibák, melyeket a lakás kifestése során vétünk? Ennek jártunk utána most!

Az otthonfelújítási támogatás, amelyet az otthonteremtési program részeként hirdettek meg január 1-jétől, vissza nem térintendő támogatás, amelyből a felújítási költségek felét lehet finanszírozni, maximum 3 millió forintot. Ez olyan pénzügyi segítség, amelyet azok a családok vehetnek igénybe ahol gyereket várnak vagy gyereket nevelnek, így ezzel a lehetőséggel házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és az egyszülös családok is élhetnek.

A támogatás iránt nagy az érdeklődés, már 213 család nyújtotta be támogatási kérelmét. Az otthonfelújítási támogatás 2022. december 31-ig elérhető, minden gyereket váró vagy gyereket nevelő család egyszer veheti igénybe

- mondta Novák Katalin.

Mészáros József, a MÁK elnöke megerősítette, hogy sokan érdeklődnek a támogatásról: eddig több mint 17 ezer e-mailt és 21 ezer telefonhívást kaptak. Az államkincstár elnöke azt kérte a lakosságtól, hogy a családok, amelyek pályáznak, lehetőség szerint az elektronikus csatornán, az ügyfélkapun keresztül adják be kérelmeiket, ugyanis így kisebb a hibázási lehetőség. Ugyanakkor elmondta, hogy a MÁK a kormányablakon és a postán érkezett kérelmeket is befogadja.

A tapasztalatok szerint a családok elsősorban belső munkálatokat végeztek otthonaikban. Így a leggyakoribb felújítási munkák között szerepel a festés is. Sokszor maguk a lakástulajdonosok esnek neki a festésnek, hiszen nem tűnik olyan bonyolult feladatnak, ám ilyenkor érdemes azzal számolni, hogy nem biztos, hogy ugyan olyan tartós és szép eredmény születik, mint amikor egy szaki végzi el a munkát.

Biztos jó ötlet, ha magad csinálod?

Ha nem igénylünk támogatást, sőt nem igényeljük szakemberek segítségét sem, akkor mindenképp körültekintően kell eljárnunk, hiszen rengeteg pénzt dobhatunk ki az ablakon, ha balul sülnek el a dolgok. Éppen ezért érdemes mindenképp kikérni szakemberek véleményét, tanácsát, hogy ne teljesen tudatlanul essünk neki a falaknak.

De hogy, mik azok a hibák, amiket a legtöbben elkövetnek? Mit ront el a legtöbb lelkes amatőr festő? Ennek jártunk most utána!

Nincs elég festék

A leggyakoribb hiba, amit az amatőr lakásfelújítók elkövetnek, hogy nem vásárolnak elég festéket. Nem elég csak szemre megbecsülni, mekkora területet szeretnénk kifesteni, fontos, hogy elvégezzük a szükséges számításokat és megtudjuk, pontosan hány négyzetméterre szeretnénk festéket vásárolni. Amikor mégis megtörténik a baj, elfogy a festék, a legtöbben rohannak a legközelebbi boltba és keresik ugyan azt a márkát és ugyan azt a színt. A szerencsések tudnak utólag rendelni, de a több tételben vásárolt és felkent festék sok esetben okozhat színbeli eltéréseket. Nem beszélve arról, ha valakinek speciálisan kevernek ki egy árnyalatot. Ilyenkor érdemes kicsit több festéket kérni, hiszen inkább több legyen, mint kevesebb.

Nincsenek megfelelő eszközök

Sok esetben spórolnak a felújítók az eszközök árain. De érdemes tudni, hogy egy profi pesték csak akkor tudja kihozni magából a legjobbat, ha megfelelő eszközöket használunk. Az olcsó ecsetek és hengerek csíkot hagyhatnak maguk után, vagy maszatolva vihetik fel a festéket. Ráadásul érdemes elolvasni a festékek csomagolásán is, hogy milyen típust ajánl a gyártó.

Kimarad az előkészítés fázisa

Van, aki egyből nekiesik a falfestésnek anélkül, hogy időt szánna az alapfelület előkészítésére . Ha a felület piszkos, nedves vagy nem megfelelően alapozott, a száradó festék elkezd leválni és csúnya buborékokat vagy hólyagokat képezhet. Hiszen a tökéletes festés nagymértékben függ a festett felület állapotától. Éppen ezért mossuk le a felületet szappanos vízzel, öblítsük le, majd hagyjuk megszáradni. Ezután jöhet a glettanyag, amivel a lyukakat, réseket be tudjuk tömni, majd ismét hagyjuk száradni a falakat. Ezután jöhet az alapozófesték, és ismét a száradás.

Rossz napon kezdünk a munkának

Az időjárás meglepően fontos tényező a beltéri festéseknél. Ugyan a belső terek kifestése jó projektnek tűnhet egy esős napon, de figyelembe kell venni a szellőzést és a lehetséges páratartalom hatásait, ha az ablakok nyitva vannak. A túlzott nedvesség miatt ugyanis a festék tovább száradhat, és a buborékok vagy hólyagok tönkretehetik a friss festést. Így tehát, beltéri festésnél is válasszunk napos, meleg időt a munkavégzésre.

Címlapkép: Getty Images