Oltópontok megnyitását követelik a háziorvosok ebben a városban: nem bírják a terhelést

HelloVidék 2021. március 16. 08:35
A háziorvosok vezetője szerint a rendelők alkalmatlanok tömegek fogadására. A polgármester korábban épp ezért döntött úgy, hogy ők is létrehoznak oltópontokat, ez azonban mégsem valósult meg, mert a járási tisztifőorvos nem jelent meg a végső ellenőrzésen.

Szombathelyi háziorvosok a város oltópontjainak megnyitását követelik, számolt be az RTL Klub híradója. A háziorvosok vezetője azt nyilatkozta hétfőn, hogy a rendelők alkalmatlanok tömegek fogadására. A polgármester korábban épp ezért döntött úgy, hogy ők is létrehoznak oltópontokat, ez azonban mégsem valósult meg, mert a járási tisztifőorvos nem jelent meg a végső ellenőrzésen.

A Koronavírus Sajtóközponttól ennek kapcsán azt közölték, hogy szerintük a polgármester nem új oltópontokat akar nyitni, hanem a meglévő háziorvosi oltóhelyeket akarja máshová mozgatni, és hogy ez nem is növelné érdemben a kapacitást. Eközben a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezetének elnöke szerint

Címlapkép: Getty Images