Erre kevés vidéki város képes: 150 év kellett hozzá, de megcsinálták

Nagy Boglárka 2019. május 27. 06:44
Fennállásának 150 éves története alatt idén először kapta meg az Év Múzeuma elismerést a nyíregyházi Jósa András Múzeum. A Pulszky Társaság által alapított múzeumszakmai díjat a 24. Múzeumok Majálisán vette át a szabolcsi intézmény. Az elmúlt év sikereiről és az idei tervekről Dr. Rémiás Tibor mesélt, aki 2017-től vezeti a Jósa András Múzeumot.

A nyíregyházi Jósa András Múzeumnak önmagához, erőforrásaihoz és lehetőségeihez képest is a legnagyobb mértékben sikerült fejlődnie, ezért is kapta meg 2019-ben az Év Múzeuma elismerést. Az intézményeket a múzeumi szakmai szervezetek és az EMMI Múzeumi Főosztályának képviselő bírálták. Kelet-Magyarország legrégibb közművelődési és tudományos intézménye a Jósa András Múzeum, amelyet 2017. április elsejétől Dr. Rémiás Tibor vezet. Az új igazgató nagy attrakciókat ígért, amikor átvette az intézmény irányítását.

Én eleve azért jöttem ide, hogy megújuljon a múzeum, úgy gondolom, hogy ez sikerült. De az Év Múzeuma díj átvétele nem azt jelenti, hogy most már ülni kell a babérjainkon, hanem folyamatosan színvonalas, szebbél szebb és jobbnál jobb kiállításokat, tudományos konferenciákat, kiadványokat kell szerveznünk, rendezünk, kiadnunk. Jó úton vagyunk, jó irányba indultunk el, de ezt továbbra is folytatnunk kell

- mesélte Dr. Rémiás Tibor.

A Jósa András Múzeum nagyszabású terveinek köszönhetően rekordokat döntött a tavalyi évben, többek között ezért is vehették át az elismerést.

Amikor elkészítettük a munkatervünket, akkor szerencsére a fenntartónk, a városi önkormányzat is mögénk állt. Én partner és kezdeményező is voltam a nagyobb volumenű programok szervezésében. Az első nagy durranásunk az a Seuso kincsek kiállítás volt 2018 tavaszán. Az országban mindössze hat városban mutatták be ezt a tárlatot, itt Nyíregyházán több, mint 22 ezren nézték meg ezt a kiállítást három hét alatt. Ez a szám majdnem akkora, mint a múzeum addigi éves látogatottsága volt. Ez volt a nagy törés abban a koncepcióban, amit én képviselek. Ezután pedig a Múzeumok Éjszakáján megnyílt a Munkácsy kiállítás, ami olyan frenetikus állapotot teremtett itt Nyíregyházán, hogy annyian még soha nem jöttek el az intézménybe. De nem csak helyiek, hanem határon innen és túl rengetegen, összesen 34 ezren nézték meg azt a tárlatot

- közölte az igazgató.

Több, mint két és félszeresére emelkedett a látogatószám 2018-ban a 2017-es adatokhoz képest, számokban mérve 64 ezer vendéget fogadott az intézmény a tavalyi év folyamán.

Ilyen nagy látogatószámra a múzeum munkatársai nem voltak felkészülve, ezt annyira tudatosan meg kell szerveznünk, hogy mindenkinek be kellett kapcsolódni a látogatók fogadásába, de látjuk, hogy megérte. Megkaptuk az elismeréseket és megkaptuk a lakosságtól azt, hogy most már figyelnek ránk, megismernek engem az utcán, megállítanak és megkérdezik, hogy mikor lesz új kiállítás. Több tudományág is jelen van a múzeumunkban, a régésztől, az antropológuson, a restaurátoron, a történészen, a néprajzoson, az irodalomtörténészen, a numizmatán keresztül. Amikor mi hozzányúlunk egy témához, azt nagyon sokrétűen tudjuk megközelíteni

- tette hozzá a múzeumigazgató.

Az elismerést a 24. Múzeumok Majálisán vette át az intézmény vezetősége, ezeket a pillanatokat Rémiás Tibor ahhoz az érzéshez hasonlította, mint amikor egy magyar ember hallja a magyar himnuszt.

Egyetlen egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy ez az én érdemem. Ez egy csapatmunka és annak az eredménye. A díjat a nagyon sokrétű tevékenységünk miatt is kaptuk, az oklevélen is az szerepel, hogy az intézmény helyi és nemzetközi kapcsolatainak az erősítésért, a kommunikációs tevékenységének sikeres megújításáért és a múzeumalapítás 150.évfordulójának sokoldalú, tudományos és közönségkapcsolati hasznosításáért. Ez egy olyan komplex díj, amit nem lehet 1-2 év alatt megteremteni, itt komoly szakember gárda volt, komoly tudással rendelkező szakemberek és azok mind szükségesek voltak, de ugyanúgy a személyzet is. Ez így volt egy igazán jó csapatmunka

- emelte ki Dr. Rémiás Tibor.

Rémiás Tibor munkába állása után a külföldi kapcsolatokat is felmérte, ez elsősorban a Partium területén kiemelkedő, Kárpátalján és a Felvidéken. Jó kapcsolatot ápolnak Szatmárnémetivel, elsősorban régészeti vonatkozásban, Ungvárral történeti kutatások vonatkozásában. Kassával és Eperjessel pedig elég sokrétű a kapcsolat, ott történeti, régészeti, néprajzi oldalról is aktív a kapcsolat, illetve Lengyelországgal szintén.

A jövő héten a Duna-Deltára készülünk, ahol Tulcsa városát látogatjuk meg, ott Szatmárnémetinek van egy nagyon jó kapcsolata, nekünk meg ugye Szatmárnémetivel van jó szakmai kapcsolatunk. Innen egy nagyon szép kiállítást szeretnénk elhozni, azt még nem árulom el pontosan, hogy mit, de érdemes lesz figyelni és tájékozódni arról is

- hívta fel a figyelmet az igazgató.

Annak érdekében, hogy a közönség érdeklődését ne veszítse el a múzeum és a színvonal is maradjon, már a tavalyi évben készült a 2019-es kiállításokra az intézmény. Régóta nem voltak természettudományi tárlatok a Jósa András Múzeumban, ezért hozták a Természettudományi Múzeumból a Jégkorszak című kiállítást, amit várakozáson felül, tizenötezren láttak. Egy antropológiai jellegű tárlat, a Szóra bírt csontok még június másodikáig megtekinthető Nyíregyházán. Ez szintén a Természettudományi Múzeumból érkezett, itt jelenleg közel ötezer a nézőszám. A Múzeumok Éjszakája a retró jegyében telik majd szabolcsi intézményben, valamint Jósa András után a második legfontosabb igazgatót, Kiss Lajost is megismerhetik egy tárlatnak köszönhetően az érdeklődők, ezt kiegészítve a múzeum történétét is bemutatják.

A Vidor fesztiválra élesítettük az idei nagy durranásunkat, a Szinyei Merse Pál munkásságát bemutató festményeknek a kiállítását. Ennek a címe a Szinyei impressziói lesz. Ezt a kiállítást Magyarországon 2019-ben mindössze két városban lehet látni, május 17-én nyílt meg Kaposvárott és augusztus 23-án fog megnyílni nálunk és november 23-ig lehet majd látogatni ezt a szenzációs, nyolcvan festményt bemutató tárlatot. Szinyei a felvidék egyik nagyon ismert festő nagysága, ezért bízunk benne, hogy nagyon sokan eljönnek majd és megnézik a kiállítást

- fűzte hozzá Dr. Rémiás Tibor.

Amikor az ‘Év Múzeuma’ díjat átvette az intézmény, egy másik elismerést is kapott, a ‘Cselekvő közösségek múzeuma’ is lett a JAM. Ezt azért, mert nagyon sok intézménnyel, karitatív szervezettel kötött együttműködési megállapodást a múzeum. Többek között a Rotary és Lions Club-bal is dolgoznak együtt, legutóbb a Móricz Zsigmond Színházzal írtak alá egy szerződést, az elmúlt két évben így már tizenkilenc partnere lett a közművelődési és tudományos intézménynek.