Édesszájúak, figyelem! Gasztrofesztivállal ünneplik az adventet Gyulán

MTI 2019. december 2. 18:00
Harmincnál is több fajtamézet kóstolhatnak az érdeklődők a XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon, amelyet december 6. és 8. között rendeznek a békési fürdővárosban.

Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke, a rendezvény egyik főszervezője elmondta, hogy a fő cél már a kezdetekkor - amikor még egy kis magánházban rendezték meg a fesztivált - is ugyanaz volt, mint ma: a méz népszerűsítése. Sokat léptek előre e téren, néhány éve a vásárlók csak az akác- és vegyes mézet keresték, a repceméz például eladhatatlan volt. Mára sokan keresik, mert tudják, hogy az az egyetlen mézfajta, amely lúgosít. A fesztiválon megismerik a látogatók a mézfajták egészségügyi hatásait is és utána már tudatosan keresik a különböző termékeket - húzta alá.

Hozzátette, öt év alatt mintegy 50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami így jelenleg egy kilogramm körül mozog. Haász Ferenc elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a fesztivál első napja a szakmának szól, előadásokat hallgathatnak meg a méhészek. Aznap felvonulnak a városban 19 mézlovagrend tagjai, akik közül többen határon túlról érkeznek, este mézlovagokat is avatnak a várban.

A vasárnap a családokról szól, kifejezetten gyerekeknek szóló programokat szerveznek, még a Mikulást is várják az ingyenesen látogatható rendezvényre - mondta az egyesületi elnök. A részletes program a www.gyulaimezfesztival.hu oldalon tekinthető meg.