Vidéki kastélyromnál forgat a Netflix: világhírű lehet ez a magyar város

HelloVidék 2020. február 26. 09:09
A pósteleki Wenckheim-kastély romjainál, a Békéscsabához tartozó ősfás részen veszik fel a jeleneteket. A másik helyszín a volt autósmozi területe. Úgy tudni, egy különleges képességekkel rendelkező fiatal nőről szól majd a történet.

A pósteleki Wenckheim-kastély romjainál forgat a Netflix, a Békéscsabához tartozó ősfás részen. Úgy tudni, az amerikai Shadow and Bone című fantasyregény adaptációjának egyik epizódját veszik fel a romoknál, írta meg a Körös Hírcentrum. A széria egy különleges képességekkel rendelkező fiatal nőről szól majd, aki gonosz erőkkel harcol. A sorozatot Eric Heisserer jegyzi. A HVG érdeklődésére a Netflix azt válaszolta, hogy "a gyártási folyamat zavartalansága, illetve a stáb és a művészek védelmében" nem kommentálják az egyes forgatásokat érintő kérdéseket.

Emellett azt is hozzátették, hogy a Netflix sokat költ Európa-szerte arra, hogy segítse és erősítse a helyi tartalomgyártást.

Arra összpontosítunk, hogy a szolgáltatásunk előfizetőink örömét szolgálja, ebbe pedig beletartozik az is, hogy helyi tartalmakat gyártunk, befektetéseinkkel támogatjuk a helyi kultúrát is.

Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter is posztolt Facebookon a forgatással kapcsolatban. Azt írta, még decemberben érkezett megkeresés az önkormányzathoz a forgatással kapcsolatban, a szerződés megkötését február 12-én nyilvános ülésen hagyták jóvá hivatalosan.

A filmforgatás két helyszínt érint. Az egyik a pósteleki erdőben található rom, a másik pedig a volt autósmozi területe. Az érintett helyszínek nem minősülnek Natura2000-es területnek, így a Bizottság támogatta a filmes cég kérelmét és aláírásra került a bérleti szerződés

- tájékoztatott a polgármester, aki abban bízik, hogy a város különleges helyszíneire a jövőben más forgatócsoportok is felfigyelnek.

Címlapkép: Getty Images