Teljesen megújul ez a gyönyörű vidéki kastély: százmilliókat áldoznak rá

MTI 2020. május 30. 09:04
Megújítják a várpalotai Zichy-kastély világítását, korszerűsítik a fűtési trendszert, kicserélik a nyílászárókat, a fejlesztés 463 millió 550 ezer forintból valósul meg. A falai között működő Trianon Múzeum is megújul.

Megújul a várpalotai Zichy-kastély és a falai között működő Trianon Múzeum a Nemzeti Kastély és Várprogramnak köszönhetően a jövő esztendő elejére. A trianoni diktátum időszakát bemutató, megújult interaktív kiállítás és új közösségi terek várják majd a látogatókat. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a fejlesztés alapkőletétele alkalmából tartott pénteki, várpalotai ünnepségen elmondta, hogy

melyek mindegyike vonzó turisztikai célponttá válik. Mint mondta, a megújult létesítmények a térség gazdasági életét fellendítik, az "ország büszkeségeivé válnak". Szavai szerint az a cél, hogy a megújult épületek többségükben önfenntartóan működjenek.

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette:

A kastély a fejlesztésnek köszönhetően egész évben látogatható lesz, így jelentősen hozzájárul a város turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a Trianon Múzeumban múzeumpedagógiai játékteret, szabadulószobát, zeneszobát és kártyaszobát alakítanak ki, valamint részben vagy egészben megújulnak a kiállítási tartalmak is.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa felidézte: az épületet a Zichy család 1722 és 1725 között emelte barokk stílusban. 1860-ban az épület leégett, ekkor Ybl Miklós tervei alapján építették újjá. A jelenlegi felújítás az épület "fizikai és szellemi rehabilitációját" jelenti - emelte ki.

Címlapkép: Getty Images