Repőlőgéptragédia: megszólalt a börgöndi légiparádé szervezője

HelloVidék 2023. szeptember 11. 16:30

A tragédia másnapján most megszólalt a börgöndi légiparád szóvivője, aki úgy fogalmazott, hogy hónapok óta, erejüket megfeszítve készültek a sorrendben 28. Börgöndi Légiparádéra.

Mint ahogyan arról a Hello Vidék is beszámolt szeptember 10-én, vasárnap a börgöndi repülőtéren bemutatórepülés közben zuhant le egy sportrepülőgép. A gép egy parkoló autóra zuhant, ami felrobbant. A balesetben ketten meghaltak.

Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke közösségi oldalán azt írta, hogy a bekövetkezett légikatasztrófa miatt a vasárnapi lett az első befejezetlen repülőnap.

Az egyesület tagjai egy emberként, mély megrendüléssel a szívükben fejezik ki együttérzésüket az elhunyt repülősök családtagjai felé, felmérhetetlen súlyú gyászukban osztoznak, az áldozatok emlékét tisztelettel megőrzik.

- hívta fel a figyelmet.

Az elnök kiemele, hogy az egyesület mielőbbi, gyors gyógyulást kíván a tragédia sérültjeinek, felajánlja segítségét és támogatását mindazoknak, akik vétlen áldozatai lettek a bekövetkezett balesetnek. Hozzátette, hogy a tagok továbbra is elkötelezetten dolgoznak azért, hogy a több mint százéves székesfehérvári repülés fennmaradjon és a tragédia után a létesítménnyel együtt tovább fejlődjék.

Címlapkép: Getty Images