Súlyos jelentés: a legtöbb autós nem tudja, mit kell tenni baleset esetén

HelloVidék 2018. november 17. 17:00
Közeledik a télies időjárás, az autósok szembesülhetnek a csúszós utakkal és ebben az időszakban a közúti balesetek száma is emelkedik, ilyenkor az elsősegélytudásunk még fontosabb szerephez juthat. Ha bekövetkezik a baj, sokan nem tudják mi a teendő.

A Groupama Biztosító felmérést végzett, egy közúti baleset kapcsán ki tudna magabiztosan segítséget nyújtani egy sérült részére a mentők megérkezéséig. Érdekes, hogy a jogosítvánnyal rendelkező Z-generáció, vagyis az 1997 és azután születtek a legmagabiztosabbak és ők vállalkoznának leginkább egy baleseti sérült ellátásában. Az Y-generáció tagjai sem maradnak le sokkal, ők azok, akik 1981 és 1996 között születtek. Ez a generáció nem annyira magabiztos, a megkérdezettek 66 százaléka nyilatkozott úgy, valószínűleg el tudná látni egy sérültet. Szakemberek szerint a magabiztosságuk eredhet abból, hogy jobban emlékeznek az elsősegélynyújtásról tanultakra, mint az idősebb korosztály.

Az is érdekes, hogy a kutatásból kiderült, a nők őszintébbek és bizonytalanabbak önmagukkal szemben, majdnem két harmaduk nyilatkozta, bizonytalan lenne egy baleseti sérült ellátásában és azt sem tudja, mi van az elsősegély dobozban.

Egy biztos, egy baleseti sérült ellátásához természetesen lélekjelenlétre van szükség, ennek meglétéhez azonban hozzásegíthet bennünket, ha magabiztosan mozgunk az elsősegélynyújtás területén.