Rárepültek a külföldiek a magyar fürdővárosra: elképesztően sok pénzt hagynak itt

MTI 2019. február 5. 21:00
Az évek óta tartó folyamatos növekedésnek köszönhetően tavaly is tovább emelkedett a hévízi vendégéjszakák száma - közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.

Papp Gábor elmondta: a 2017-es csaknem 1 millió 201 ezerről közel 1 millió 223 ezerre emelkedett tavaly az idegenforgalmiadó-bevétel (ifa) alapján számolt vendégéjszakák száma Hévízen. Hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal összesítése nem tartalmazza a magánszálláshelyek adatait, de az önkormányzat ezt is számolja, így tavaly például mintegy 140 ezer éjszakát töltöttek el szobakiadóknál a városba érkező vendégek.

A polgármester kifejtette: a vendégforgalom növekedésében fontos szerepet játszik az, hogy a helyi szolgáltatókkal hosszú évek óta folyamatosan együttműködik az önkormányzat, tavasztól például a vendéglátásban és a kereskedelemben érdekeltekkel kezdenek egyeztetésbe, hogy ezen a területen is egyre jobb minőséget biztosítsanak.

Az utóbbi nyolc évben a vendégéjszakák száma szinte folyamatos bővülés mellett 25-30 százalékkal emelkedett, az ifa mellé járó, azzal azonos összegű állami turisztikai támogatás tavaly már 520 millió forint volt. A remények szerint a többségében jövőre megvalósuló városi vagy szálláshelyfejlesztések még több vendéget hozhatnak - jelezte a polgármester.

Szólt arról is, hogy a város önkormányzata által működtetett Hévíz-Balaton Airport 6,6 milliárd forintra tervezett fejlesztése várhatóan idén elindul, ami azért is jelentős lépés, mert a nyugat-magyarországi térségnek ez a reptér adhatja meg az újabb növekedési lehetőséget.

Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette:

A turisztikai szakember úgy fogalmazott: az utóbbi évtizedben átalakult a hévízi vendégkör, a korábbi 30 százalékról mára 40 százalékos lett például a belföldi vendégek aránya, miközben a német és az osztrák turisták rendszerváltás óta tartó csökkenését sikerült megállítani és a trendet megfordítani. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy Hévíz önkormányzata és a szolgáltatók egységes arculattal lépnek fel itthon és külföldön, már nemcsak az jellemzi a várost, hogy itt gyógyulni lehet, de a wellness és a fürdőkultúra is egyre többeket és egyre fiatalabb vendégkört vonz.

Hévízen a hazai vendégek átlag 3,4 éjszakát töltenek, ami magasabb szám, mint az országos átlag. A külföldiek közül a németek és az oroszok kifejezetten gyógyulni jönnek, amit a 9,5 és 9,7 éjszakás átlagos vendégéjszaka is mutat

- ismertette Horváth Orsolya. Hozzátette: tovább erősödik a közép-európai vendégkör, elsősorban fiatalabbak, családosok érkeznek, Csehországból tavaly már 6, Szlovákiából 8, Lengyelországból pedig 11 százalékkal többen voltak Hévízen. A magánszállásadók iránti érdeklődés is növekszik, a négy éve önkormányzati támogatással indult fejlesztési támogatásnak is köszönhető ez, amit tavaly már 110 szobakiadó igényelt.