Tömegek jönnek Horvátországból a magyar kisvárosba: ezt keresik ennyien

Jeki Gabriella 2019. április 10. 07:02
Megelevenedő történelem, puskaporos hangulat, igazi időutazás. A Szigetvári Vár 1566 óta ismert egész Európában, amely Zrínyi Miklóssal, a hős várkapitánnyal, és a végsőkig harcoló magyar és horvát katonáival a török elleni küzdelmek jelképévé lett. Az egyedülálló történelmi eseménynek és az egyre bővülő programkínálatnak köszönhetően nem véletlen, hogy a Szigetvári Várba a tavalyi évben a korábbi évinél kilenc százalékkal többen látogattak. Az angol, német és horvát nyelvű idegenvezetés miatt szépen növekszik a külföldi turisták száma is, miközben elkészült már a 2019-es rendezvénynaptár is.

A Szigetvári Vár és a török ellen harcoló, hősök történetét jól ismerjük. Magyarország egyik leghíresebb vára 1566-ban írta be magát Európa történelmébe, amikor Zrínyi Miklós várkapitány 2500 magyar és horvát katonájával megállította az agg Szulejmán szultán százezres seregét. A legnagyobb török szultán nem érhette meg a vár elfoglalását: az ostrom vége előtt két nappal elhunyt, halálát azonban titokban tartották.

Mint az a történelemből ismert, a védők csaknem mindnyájan hősi halált haltak, és Szigetvár122 évre török uralom alá került. Erről tanúskodik a törökök által újjáépített vár, az építmény és a város történelmét, a török-magyar háborúk korát bemutató kiállítás és az országban egyedülálló Szulejmán-dzsámi a csonka minaret. Utóbbi Mekka felé tájolt imafülkéjével, valamint a falain látható török, arab, perzsa felirat töredékekkel egyedülálló az országban. A történelmi időutazás helyszíne méltán népszerű a belföldi és külföldi turisták körében.

Tavaly áprilistól, június végéig az osztálykirándulások időszakában, rengeteg általános és középiskolai osztály kereste fel a várat az ország minden részéről. A csoportok elsősorban a „Zrínyi 1566”-os ajánlatért rajonganak, amely egyfajta élő történelemórát takar. Június közepétől szeptember végéig az iskolai szünetben, főként a családok keresték fel a várat, de az új ajánlatunkra a „Végvári szülinap a Szigetvári Várban” programra is egyre nagyobb az érdeklődés

– tájékoztatta a HelloVidéket Szojkó-Szinyákovics Kornélia, a vár marketing vezetője.

Nem véletlen, hogy a vár látogatói létszáma az előző évhez képest kilenc százalékos emelkedést mutat: 2018-ban több mint 35 ezren voltak virtuálisan tanúi Zrínyi (a több mint egy hónapig tartó ádáz ostrom ellenére) végsőkig való küzdelmének. A legtöbb turista Budapestről érkezett, őket a pécsi kíváncsiskodók követik és a lista harmadik helyén Horvátország áll. Az angol és német nyelvű tárlatvezetések után ugyanis két éve vezették be a horvát nyelvű bemutatókat a várban.

A magyar országgyűlés Zrínyi Miklós és katonái hőstettét a Civitas Invicta, a Leghősiesebb Város cím odaítélésével ismerte el és a Szigetvári Vár 2016-tól viseli a Nemzeti Emlékhely minősítést is. Az elmúlt pár évben a kiemelkedő látogatói létszám, turistaforgalom indokolttá tette, hogy színes programokkal várjuk a turistákat a nemzeti emléknapokon (március 15. augusztus 20. október 23.), valamint húsvétkor és pünkösd hétfőjén.

Országosan kiemelkedő programunk minden évben a június utolsó két hetében rendezett, hagyományos Apródtábor, ahol turnusonként 25-30 fő, 6 és 14 év közötti gyerek vesz részt. Ez egy történelmi hagyományőrző program, ahol a gyerekek játékosan ismerhetik meg a történelmet, a népi játékokat, a korabeli fegyvereket és viseleteket, a korszak hadtörténeti hagyományait, történeteit, valamint a Szigetvári Vár múltját. A program nagy népszerűségnek örvend, már kora tavasszal megtelnek a turnusok

– tette hozzá a szakember.

A Szigevári vármúzeum tárgyai közül életre kelnek mai korunk hagyományokat őrző vitézei, és a hagyomány ma is él: nemcsak a szeptemberi ünnepen, a Zrínyi-napokon és az Ostromnapokon, de a vár falai között is lépten-nyomon elénkbe toppan a megelevenedő múlt egy-egy darabja.

Minden évben nagyszerű színházi előadásokkal is várjuk vendégeinket. Tíz éve rendezzük meg a „Zrínyi 1566”-os rock musicalt és a „Fejedelem” színdarabot, amelyek mellett, főként turisztikai érdeklődésre számot tartó előadásokat valósítottunk meg tavaly. A 2018-as év általunk szervezett legnagyobb rendezvénye a Nemzeti Lovas Színház „Honfoglalás” című előadása volt. Ez a történelmi darab nem csak a környező településekről, hanem az ország számos pontjáról vonzotta az érdeklődőket. Nagy siker volt a gyermekek körében a Sziget Színház „Lúdas Matyi” című előadása és az Éless Szín „Furfangos menyasszony” című darabja

– mutatta be az éves rendezvénytervet Szojkó-Szinyákovics Kornélia.

A várban nem feledkeznek meg a helyi identitás megőrzéséről, így a gyerekműsorokról, a kézműves foglalkozásokról, de lesz egészségnap, táncelőadások, bábszínház, és nem marad el a minden évben nagysikerű Végvári családi nap sem július 22-én langalló sütéssel és lovas íjász programokkal. Közben a lokálpatriótákra és a történelem szerelmeseire gondol a Szigetvári Várbaráti Kör, amely idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.

Az év folyamán folytatjuk Sarlós Endre Képes krónika és Szigetvári mesék című képregény-sorozatainak kiadását, majd májusban a diákokat várjuk a XXXVI. Zrínyi szavalóversenyre, és ugyanebben a hónapban rendezzük a Zrínyi túrát a történelmi Belvárosban, a várban és környékén iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt. Kora nyáron kirándulás keretében felkeressük Zrin várát és a Zrínyi család több épített örökségét Horvátországban. Szeptemberben megrendezzük hagyományos kegyeleti programjainkat, megjelentetjük Lengyeltóti János lebilincselő írásait a száz évvel ezelőtti Szigetvárról, októberben pedig ünnepi közgyűlésen és rendhagyó Zrínyi lakomán idézzük fel a Várbaráti Kör elmúlt évtizedeit, novemberben megemlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtásáról, majd hagyományos hadtörténeti konferenciánkat tartjuk

– sorolta kérdésünkre Varga Zoltán, a Szigetvári Várbaráti Kör elnöke.

Címlapkép: Google Maps