Kiderültek a tervek: ilyen lesz az új turisztikai negyed Balatonfüreden

HelloVidék 2019. április 30. 09:01
Javában zajlanak az építési munkálatok a Zákonyi sétányon, a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának szánt beruházás június végére befejeződik. Az uniós pályázati pénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) mint konzorciumi vezető segítségével megvalósuló fejlesztés teljes költsége várhatóan 1,3 milliárd forint lesz - szúrta ki a HelloVidék a balatonfured.hu oldalon.

A portál szerint "Gyógyhelyfejlesztés" néven futó projekt keretében újjáépítik a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti területet, négy épület foglal helyet a 9000 négyzetméteres területen. A városban ruhabolt, ékszerüzlet, borozó, söröző, további üzlethelyiségek valamint egy új étterem és galéria is helyet kap. A területen egy közösségi térként is funkcionáló kortárs galéria, valamint egy divattörténeti kiállítóhely is létesül.

Minden önkormányzati tulajdonban van, a vállalkozók bérleti díj ellenében használják majd az épületeket. Meglepett, hogy az üzlethelyiségek hasznosítását többször is meg kellett hirdetnünk, nagyobb érdeklődésre számítottam. Jól haladnak a munkálatok, várhatóan július elején megnyitnak a szolgáltatók, birtokba lehet venni a parkot, a két kiállítóhely azonban a nyár végén, de lehet, hogy csak a következő szezontól üzemel majd

– mondta Bóka István polgármester, aki hozzátette: azt is szem előtt tartották, hogy az Écsy László utcáról nyíló műemléki épület jól látszódjon, hiszen az a város egyik legszebb épülete.

Bízom benne, hogy a tulajdonos is megérti az idők szavát, és felújítja az épületet

– fűzte hozzá a polgármester. A beruházás részeként 8 ezer négyzetmétert parkosítanak, melyeken igényes burkolatokat és gyalogos utakat létesítenek. Egy szökőkutat és egy szezonálisan működő jégpályát is kialakítanak a Zákonyi út mellett.

A Gyógyhelyfejlesztés elnevezésű projekt keretében hamarosan befejezik a szabadtéri színpad átépítését, valamint a Brázay strand fejlesztését. Új, bárki számára megközelíthető partszakasz nyílik meg a városban, az egy hektáros terület munkálatai szeptemberben kezdődnek el.