Elkészült a népszerű magyar fürdőhely: szebb, mint valaha! + képek

HelloVidék 2019. május 29. 09:30
Elkezdődött kedden a Vadása-tó műszaki átadása, még egy kis építés, aztán szépítés van hátra. A nyáron már a strandolóké, meg persze részben a horgászoké lesz a tó, és lehet, hogy hamarosan tanösvényen mutatják be a körülötte lévő rendkívüli növényvilágot - írja a vaol.hu.

Kránicz Ferenc, Hegyhátszentjakab polgármestere elárulta a portálnak, hogy közel egy éves munka zárult le a műszaki átadás megkezdődésével. 2018 júniusában nagy mennyiségű eső zúdult le az Őrségre, melynek a Vadása-tó gátja is áldozatul esett. A tavat le kellett ereszteni, majd a mederkotrás után szépen lassan megtelik a tó. Kedden a műszaki ellenőr azt közölte, hogy 24 óra alatt 8 centimétert emelkedett a vízszint.

Kovács Imre műszaki ellenőr hozzáfűzte, hogy már csak területrendezés és utómunkálat van hátra. Elmondta: megoldást kellett arra az esetre találni, hogyha ugyanilyen szélsőséges árhullám érkezik, akkor ne ismétlődjön meg a tavalyi eset, ezért vészárapasztót alakítottak ki. Ezt a rendszert a száz évenként előforduló legnagyobb vízhozamra tervezték, ami jelen esetben a tavalyi rendkívüli árhullám.

A polgármester elmondta, hogy a strandolók már idén nyáron igénybe vehetik a Vadása-tavat, a meder szélén megmaradt növényzet csillapítja majd a hullámzást. Azt is elárulta, hogy most kapták meg a Nébih vízminőség-ellenőrzésének eredményét, miszerint a strand kiváló minőségű lesz. A következő lépés a fürdőhely-kijelölés, az üzemeltetési engedély megszerzése lesz, valamint a horgászok is várják a helyreállítás készre jelentését.

A közeljövőben a fürdőzési és a horgászati lehetőség mellett a harmadik vonzerő lesz, lehet a természeti kincsek bemutatása a Vadása körül, ahol az égeres lápterületen több mint ezer négyzetméteres állománya van a tőzegpáfránynak és az osztrák zergevirágnak. Tanösvény kialakítása a terv

– mondta dr. Tóth Jenő jegyző.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság partner lesz abban, hogy ezt mutassuk meg az embereknek; legalább egy bemutatótábla kikerüljön, hátha még több turistát vonz a terület

– fűzte hozzá a nemzeti park természetmegőrzési osztálya botanikai szakfelügyelője, Szépligeti Mátyás. Hozzátette: elégedett a tóhelyreállítással az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, példás volt az összefogás a munkálatok idején, egyeztették érdekeiket a természetvédelemmel az érintettek.

Fotó: Facebook/Vadása.hu