Ezek 2019-ben a legjobb fürdők Magyarországon: itt a toplista!

HelloVidék 2019. szeptember 6. 11:59
Ezen a nyáron már ötödik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2019-ben is három kategóriában kerestek győztest. Az idei győztesek: egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros legkisebb fürdője. A szavazást a termalfurdo.hu szervezte.

Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Regionális Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett.

Az Év Fürdője: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

A harkányi fürdő a 80-as évekig az ország egyik legismertebb és leglátogatottabb fürdője volt. A 90-es évektől kezdve némileg lemaradt a versenytársaitól, és csak az utóbbi néhány évben zárkózott fel újra a legnépszerűbb fürdőhelyek közé.

Itt található az ország talán legsokoldalúbban alkalmazható gyógyvize, amely mozgásszervi panaszok mellett bizonyítottan jótékony hatással van nőgyógyászati és bőrbetegségekre is. A gyógyulást pedig a város mikroklímája, a napsütéses órák magas számának köszönhető melegebb időjárás is elősegíti

A 13,5 hektáros ősfás parkban található strandon 2016-ban szabadtéri csúszdapark épült, 2017-ben fedett gyermekvilággal, idén pedig egy komplett wellness részleggel és modern szaunavilággal bővült a fürdő.

TOP15 fürdő az éves rangsorban:

  1. Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
  2. Hungarospa Hajdúszoboszló
  3. Zalakarosi Fürdő
  4. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  5. Gyulai Várfürdő
  6. Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ
  7. Demjéni Termál Völgy
  8. Zsóry Gyógy- és Strandfürdő (Mezőkövesd)
  9. Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő (Egerszalók)
  10. Miskolctapolca Barlangfürdő
  11. Napfényfürdő Aquapolis (Szeged)
  12. Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
  13. Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő
  14. Bükfürdő Thermal & Spa
  15. Egri Termálfürdő

Az Év Regionális Fürdője: Hagymatikum Makó

Az egyedi hangulatú Hagymatikum fürdő Makovecz Imre tervei alapján épült 2012-ben és magán viseli a híres építész jellegzetes stílusának jegyeit.

A látványvilág mellett a fürdő különlegessége a gyógykezelések során alkalmazott marosi gyógyiszap. A fürdőben a 15 medence és a 4 csúszda mellett 9 szauna is található, köztük olyan specialitások, mint a gyógynövényes szauna.

TOP15 regionális fürdő az éves rangsorban:

  • Hagymatikum (Makó)
  • Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő (Kiskunmajsa)
  • Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő
  • Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő
  • Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő
  • Brigetio Gyógyfürdő Komárom
  • Velence Resort & Spa
  • Lipóti Termál- és Élményfürdő
  • Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
  • Thermal Spa Tamási
  • Hajdúnánási Gyógyfürdő
  • Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő (Tiszakécske)
  • Igali Gyógyfürdő
  • Thermal Spa Siklós
  • Hertelendi Termálfürdő (Magyarhertelend)

A Helyiek Kedvenc Fürdője: Miskolctapolcai Strandfürdő

Miskolc három fürdője közül a legkisebb a Miskolctapolcai Strandfürdő, amely nem tévesztendő össze a közelében található világhírű Barlangfürdővel.

A helyiek körében ismert és kedvelt strand wellness részlege egész évben várja a vendégeket, de népszerűségét a szezonálisan nyitva tartó úszómedencének, fokozatosan mélyülő családi medencéjének valamint röplabda és lábtenisz pályáinak köszönheti.

TOP15 kedvenc helyi fürdő az éves rangsorban:

  • Miskolctapolcai Strand
  • Nagyszénási Parkfürdő
  • Nagykátai Gyógyfürdő és Strand
  • Lepence Spa (Visegrád)
  • Kerekdombi Termálfürdő (Tiszakécske)
  • Százhalombatta, Sporthalom Kft. Városi Strand
  • Orfű Aquapark
  • Borbála Fürdő (Algyő)
  • Termálfürdő Leányfalu
  • Mesteri Termálfürdő
  • Tápiószentmártoni Strand- és Termálfürdő
  • Csisztafürdő (Buzsák)
  • Albertirsai Strandfürdő
  • Csurgó Városi Uszoda
  • Hajdúdorogi Strandfürdő

Idén nagy volt a küzdelem az első helyekért

A versenyben összesen 153 ezer szavazat érkezett. A Miskolctapolcai Strandfürdő korábbi harmadik illetve második helyezései után tudta megszerezni a győzelmet. A Hagymatikum és a harkányi fürdő győzelme azonban a korábbi eredmények tükrében némi meglepetést okozott, mivel bár eddig is az első 10 között szerepeltek, legjobb eredményük egyaránt a tavalyi hatodik hely volt.

A korábbi szavazások során a győztes minden kategóriában magabiztosan nyert, idén azonban mind Az Év Fürdője, mind Az Év Regionális Fürdője kategóriában az utolsó napig kiélezett volt a verseny, a második helyezettek – a korábbi kétszeres győztes Hungarospa Hajdúszoboszló és a kiskunmajsai Jonathermál – kevés szavazattal maradtak le a győzelemről.

Jelentős fejlesztések indulnak a győztes fürdőkben

  • Harkányban tovább folytatódnak a beruházások, a beltéri medencék megújulnak és élményelemekkel egészülnek ki, a későbbiekben pedig egy kültéri gyermekvilág is épül majd.
  • A Hagymatikumban hamarosan családi és élményzóna, három beltéri csúszda és egy kültéri medence épül koktélbárral. Tervezés alatt áll egy szálloda is, amely szintén a fürdő területén fog felépülni.
  • A miskolctapolcai strand pedig egy 12 milliárd forintos beruházás keretében nagy fedett élményfürdővel bővül, így a későbbiekben biztosan nem ebben a kategóriában versenyez majd A szavazást a termalfurdo.hu szervezte. További országos eredmények itt láthatóak, megyékre bontva pedig ide kattintva tekinthetőek meg.