Ébredezik a belföldi turizmus? Novemberben csaknem négyszeresére nőtt a vendégéjszakák száma

MTI 2022. január 11. 12:04
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben több mint két és félszeresére, 163,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva elsősorban a járványügyi korlátozások előző évi bevezetése miatt. A Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. novemberi értéktől azonban 35,7 százalékkal elmaradt. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma csaknem nyolcszorosára, 697,2 százalékkal emelkedett, de még így is 42,9 százalékkal kevesebb volt a 2019. novemberinél. Az összes vendégéjszaka csaknem négyszeresére nőtt, 292,1 százalékkal haladta meg a 2020. novemberit, de 39,4 százalékkal kevesebb volt a két évvel korábbinál - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A belföldi vendégek száma 292 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 644 ezer volt. Az éjszakák 78 százalékát szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva háromszorosára, 208,2 százalékkal emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom több mint másfélszeresére (64,9, illetve 69,0 százalékkal) az üdülőháztelepeken (116,5 százalékkal) és a kempingekben (105,9 százalékkal) több mint kétszeresére nőtt 2020 novemberéhez képest. A két legnépszerűbb turisztikai régió közel azonos részesedéssel a Balaton és a Budapest-Közép-Duna-vidék volt, mindkét régióban a belföldi vendégéjszakák közel ötödét regisztrálták.

A szálláshelyekre érkezett 229 ezer külföldi vendég összesen 622 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek az éjszakák 88 százalékát szállodában töltötték, ez nyolc és félszerese a 2020 novemberinek, 757,9 százalékos emelkedést jelent. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest-Közép-Duna-vidék volt, ahol a külföldi vendégéjszakák kétharmadát regisztrálták.

A kereskedelmi szálláshelyek teljes árbevétele több mint négyszeresére 333,9 százalékkal 28,226 milliárd forintra nőtt az előző év novemberéhez viszonyítva, 32,0 százalékkal elmaradt a két évvel korábbitól. Ebből 16,173 milliárd forint volt a szállásdíj-bevétel, 353,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de 30,2 százalékkal kevesebb a 2019. novemberinél. A vendéglátás bevétele 299,0 százalékkal, 6,879 milliárd forintra emelkedett és 39,4 százalékkal csökkent a két évvel korábbihoz viszonyítva.

A múlt év első tizenegy hónapjában a belföldi vendégek 9,886 millió vendégéjszakát töltöttek el, 0,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, a külföldiek által eltöltött 4,183 millió éjszaka 12,2 százalékkal nőtt. Az összes vendégéjszaka 4,0 százalékkal haladta meg a 2020. január-novemberit.

A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 13,5 százalékkal 261,9 milliárd forintra nőtt, amiből a 19,8 százalékos növekedéssel a szállásdíj bevételek 153,9 milliárd forintot tettek ki, a vendéglátásból 2,9 százalékkal több, 64,3 milliárd forint származott.

Címlapkép: Getty Images