Mit nekünk válság, szórjuk a pénzt? Meglepő eredményeket hozott a szálláshelyek forgalma

HelloVidék 2023. március 3. 12:02

Az idegenforgalom helyreállását tükrözve kiemelkedően, 18%-kal nőtt a vendégéjszakák száma januárban, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpanást okozott a turizmus helyreállásában. A KSH legfrissebb adatai a turizmus helyreállásának határozott folytatását, és a turizmus ellenállóképességét mutatja. 

Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 6,2%-kal, a külföldiek vendégéjszakáinak száma pedig 33,5%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését mutatja. A belföldi vendégéjszakák növekedéséhez pedig részben hozzájárulhatott a hosszabb iskolai téli szünet is. A szálláshelyek árbevétele így januárban 55,3%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg a növekvő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 9,4%-kal kevesebb működő egység osztozott, ami egyrészt azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek, másrészt, amelyik egység nyitva tartott, sok esetben teltházzal működött. A kedvező forgalmi adatok és alacsonyabb energiaköltségek hatására már hamarosan újranyitásokra is sor kerülhet.

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette és élénkíti továbbra is, világszerte megfigyelhető az utazási kedv élénkülésének folytatódása. Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6%-os volt a külföldiek vendégéjszakáinak számában a háború kitörése előtt, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költött. A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása azonban újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából.

Az idei évben Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címe, valamint a nyáron megrendezendő atlétikai világbajnokság is hozzájárulhat a turizmus további lendületéhez.

A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázatot az energiaköltségek elszállása jelentette, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhetnek, a meredeken elszálló költségeket nem tudják áthárítani, így átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhetnek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithat. A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők. A nyitvalevő szállásadók ugyanakkor a tapasztalatok szerint sok esetben teltházzal üzemelnek, így előnyt is szerezhetnek a bezáró szálláshelyekkel szemben.

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Januárban a légi utasforgalom 68%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 6%-kal marad el a négy évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 januári szinthez képest.

Címlapkép: Getty Images