Kettészakadt a felújított M30-as autópálya egy része: felszólították a Strabagot, javítsák ki + Videó

HelloVidék 2024. február 20. 13:25

Ahogy a HelloViddék is beszámolt róla, az elmúlt időszakban az M30-as 38-as kilométerénél, Szikszó térségben az autópálya szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott, emiatt a burkolaton repedések jelentek meg. A javítási munkálatok komoly fennakadásokat okozhatnak, ugyanis hosszú hónapokra zárva lesz az M30-as Szikszó közelében.


 


 

Egy 100-150 méter széles részen van megsüllyedve a pálya, ami a szerkezetének az elmozdulásából adódik. Ez utóbbi pedig 10-12 méter földalap

– nyilatkozta most a Világgazdaságnak a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kommunikációs igazgatója. Szimicsku László elmondta, hogy most hosszú hónapokig szinte biztosan nem lehet majd közlekedni a lezárt szakaszon, mivel az is lehet, hogy a teljes szerkezetet újra kell építeni - de erről korábban itt írt a HelloVidék.

Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást. A Magyar Nemzet információi szerint az osztrák cég előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást.

Címlapkép: Getty Images