Új arcát mutatja a Covid-járvány: egész iskolai évfolyamok dőlhetnek ki

HelloVidék   
  Megosztom
Új arcát mutatja a Covid-járvány: egész iskolai évfolyamok dőlhetnek ki

Egyik napról a másikra egész iskolai évfolyamok betegedhetnek meg az omikron miatt. A szakértők szerint nagyon magas itthon a koronavírus-fertőzés kockázata a gyerekek esetében, mivel nagyon alacsony a körükben az átoltottság.

A koronavírus tájékoztató oldal szerint már tegnap óta nő a fertőzöttek száma és mindezért pedig már az új omikron variáns a felelős. Az eddigi tapasztalatok szerint az új változat ugyan valamivel ritkábban okoz nagyon súlyos eseteket, de

Magyarországon december utolsó hetében indult el az új, ötödik járványhullám. Akkor a fővárosban az előző héthez képest ötven százalékkal növekedett az új esetek száma. A belvárosi gócban főként 20-29 éves fiatalok között terjedt a fertőzés. Hasonló jelenség látszik Heves megyében is. A vírus azokban a megyékben terjedhet a leggyorsabban, ahol alacsony az átoltottsági arány.

A Népszavának nyilatkozó szakértők szerint a gyerekek esetében magas a fertőzés kockázata, mivel az 5–18 éves korosztálynak alig negyede kapott eddig két oltást, és 30 százalékuk egyet. Vagyis az ő átoltottságuk nem fogja megállítani a járványt az iskolák kapuinál. A cikk szerint ez azt jelenti, hogy egyik-napról a másikra teljes osztályok, évfolyamok betegedhetnek meg. Ráadásul, olvasható a cikkben, a külföldi tapasztalatok szerint az új vírusvariáns nemcsak nagyon gyorsan terjed, hanem veszélyeztetheti a kritikus szolgáltatások működtetetést is egyszerűen azzal, hogy túl sok dolgozó kerülhet egyszerre betegállományba.

A fertőzöttek többségnek enyhe tünetei vannak, ám egyelőre nem tisztázott, hogy mindez azért van-e, mert közöttük sok az oltott és a fiatal, vagy esetleg enyhül a járvány ezzel a mutációval – nyilatkozta egy szakember a lapnak. Még azt sem tudni, hogy mivel járhat, ha az idősebb korosztályok is fertőződnek – tette hozzá.

Bár a lakosság kisebb százalékának lehetnek súlyos tünetei, de mivel várhatóan sokan lesznek betegek, így a kisebb százalék is jelenthet sok ellátásra szorulót. A szakértő szerint az oltás mellett szükség van egyéb óvintézkedésekre is: így például fontos a szigorú maszkviselés, a fizikai távolság megtartása, valamint, ha valaki észleli a tüneteket magán, akkor semmiképpen ne menjen utcára, közösségbe. Azaz néhány óránál hosszabban tartó orrfolyás, fáradtság, láz, izomfájdalom, hányás, hasmenéses tünetek esetén érdemes elvégezni a tesztet. Makacs tünetek mellett pedig a negatív gyorsteszt után el kell végezni a PCR-tesztet is

– írták.

A Népszavának nyilatkozó szakértő szerint az omikron-variánssal megnő az újrafertőződések száma, azaz, ha valaki már átesett koronavírus-fertőzésen, most nagy a kockázata, hogy újra megbetegedhet. Mint mondta: bár zajlanak a klinikai próbák az omikron elleni védőoltásokkal, ám ez a járványhullám már az előtt lezajlik, mielőtt bármilyen hírt kapnánk az új oltásról.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

omikron

koronavírus

járvány

ötödik hullám