Hatalmas munkába kezd a neves gyulai gyár: ki nem találnád, mit fognak gyártani

MTI   
  Megosztom
Hatalmas munkába kezd a neves gyulai gyár: ki nem találnád, mit fognak gyártani

Szerdától a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését - közölte a francia-magyar vegyesvállalat vezérigazgatója.

Kiss Attila elmondta, az Airbus gyulai gyárában már tízezernél több alkatrészt gyártottak, ám azok felületkezelését, bevonatolását mostanáig a marseilles-i gyárban végezték. Kedden azonban megkapta a szükséges minősítéseket a gyulai üzem is, így szerda délután készül el az első olyan helikopter-alkatrész, amelyet már be is építhetnek helikopterbe, és amelyet 100 százalékban Magyarországon, Gyulán gyártottak.

Kifejtette, alkatrészeket lehet gyártani, ám csak azután lehet beépíteni helikopterekbe, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (European Union Aviation Safety Agency) azt jóváhagyja.

A vezérigazgató az MTI kérdésére válaszolva elmondta, 2028-ra tervezik az üzem teljes kapacitású felfutását, akkor a jelenlegi 13-ról 50-re növelik a munkavállalóik számát, és addigra az Airbus "a teljes kapacitásuk 40 százalékát fogja adni".

Hozzátette, csaknem ezer féle alkatrész gyártását, felületkezelését végzik - nagyrészt automata gépsorokkal, van, amiből éves szinten csak egyet, és olyan is, amiből több százat vagy ezret kell készíteniük, emiatt a pontos kapacitást nehéz megmondani.

Kérdésre válaszolva elmondta, a jövő egyik feladata lesz, hogy további megrendelőket találjanak 2028-ig.

A rendezvényen Görgényi Ernő polgármester felidézte, hogy az első tárgyalások szinte napra pontosan öt éve kezdődtek az Airbus vezetőivel, "az álom mára megvalósult". Örömét fejezte ki, amiért a gyárban magasan képzett munkavállalóknak biztosítanak munkalehetőséget.

Az Airbus gyulai gyárát 2021 júliusában adták át. A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai ezen alkatrészek esetén a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

Az üzemben jelenleg 150-en dolgoznak

- hangzott el szerdán.

Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte kilenc országban van telephelyük, a kilencedik a magyarországi, Gyulán.

Az alkatrészgyár mellett épült egy 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is. A Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítása 2023 februárjában történt meg. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés vármegyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett, ahonnan a Rajnától keletre fekvő piacokat kívánják ellátni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

helikopter alkatrész gyár

gyár

gyula

airbus