Lebuktak a csalók: milliárdokat sikkasztott a gyulai bűnszervezet

MTI   
  Megosztom
Lebuktak a csalók: milliárdokat sikkasztott a gyulai bűnszervezet

Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - írta a Békés Vármegyei Főügyészség közleményben.

A vádirat szerint a bűnszervezet két vezetője - hat társuk közreműködésével - 2014 és 2022 között az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül igényelt a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat jogosulatlanul.

A vádlottak az általuk létrehozott szervezeti háló keretében egyrészt nagy tömegeket ellátó népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították. A pénzek felhasználását valótlan tartalmú okiratokkal igazolták.

Társaik segítségével 11 milliárd forintot meghaladó értékben különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre: külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével lebonyolított leplezési célú utalásokat, nagy összegű készpénzfelvételeket végeztek.

A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói részére is bankszámlapénz, ingatlanok és nagy értékű ingóságok formájában.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Vármegyei Főosztálya és a Békés Vármegyei Főügyészség munkájának eredményeképpen a nyomozás során 14 milliárd forintot meghaladó értékben sikerült ingatlanokat, bankszámlapénzt és ingóságokat biztosítani az államot ért vagyoni hátrány csökkentése érdekében

- írták a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bűnszervezet

pénzmosás