Kiakadtak Fonyódon: hozzá akartak csapni az Erzsébet-táborhoz egy jókora balatoni partszakaszt

MTI   
  Megosztom
Kiakadtak Fonyódon: hozzá akartak csapni az  Erzsébet-táborhoz egy jókora balatoni partszakaszt

A helyiek tiltakozása után leszavazták a fonyódi képviselők, hogy az Erzsébet-táborhoz kerüljön egy másfél kilométeres balatoni partszakasz - írta a Népszava. Még karácsony előtt megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben egy törvénymódosítás, amely szerint az érintett területet a gyermek- és ifjúsági táborok szervezésével összefüggő feladatok miatt „ingyenesen az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kell adni.

Csütörtökön rendkívüli testületi ülést tartottak Fonyódon, melyen a helyi képviselő-testület végül nem szavazta meg, hogy ingatlancsere keretében átadja a Fónyódligeti Erzsébet-tábor előtti másfél kilométeres balatoni partszakaszt az államnak – számolt be a közgyűlésről a Népszava.

Mi is ez a partszakasz, és miért érdekes?

Fonyód keleti végén működik egy Erzsébet-tábor, amelyet a Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökhöz köthető alapítvány üzemeltet - írta a Népszava. A tábor közel van a tóhoz, de nem nem vízparti, egy néhány tíz méter széles, másfél kilométer hosszú partszakasz választja el a Balatontól. Ez a terület Fonyódé. Az önkormányzat használati szerződést kötött a tábort működtető alapítvánnyal, amely vállalta, hogy a partszakaszt szabadon hagyja. Csakhogy – miként azt a 24.hu elsőként megírta – karácsony előtt megjelent a Magyar Közlönyben egy törvénymódosítás, amely szerint az érintett területet a gyermek- és ifjúsági táborok szervezésével összefüggő feladatok miatt „ingyenesen az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kell adni”. Az alapítvány a 24.hu kérdésére világossá tette: terveik szerint a partszakaszt 2024-től kizárólag a táborozók használhatják. Vagyis rögtön lezárták volna a partot, amint megkapták.

Az átadást ingatlancserével tervezték megoldani. Azt már a Népszava derítette ki, hogy a város rendkívül rosszul járt volna cserével anyagilag is. A partszakaszért felajánlott helyrajzi számok alapján lapunk utánajárt, hogy az állam adott volna például egy, a tótól távol, a Nagyberek szélén, az M7-es autópálya melletti, 3,3 hektáros kivett mocsár-rétet. Továbbá egy, szintén a Balatontól távolabb, a városi piactól délkeletre egy bő 0,1 hektáros területet. Emellett egy a tóhoz közeli, de nem vízparti, a Báthory strand és egy gyerekotthon melletti 1,7 hektáros telket. Forrásaink korábban azt mondták:

Hidvégi József a település fideszes polgármestere közben a valóság tagadásával próbálta nyugtatni a kedélyeket, hisztériakeltésről beszélt, illetve arról, hogy nem gondolja, hogy bárki le akarja zárni ezt a területet - írta a 24.hu.

Fonyódon mindenesetre komoly felháborodást okozott a partszakasz lezárásának terve, tüntetést is tartottak helyiek, illetve egy népszavazást is kezdeményeztek. Mindezek után felfokozott érdeklődés várta a csere jóváhagyásáról szóló csütörtöki képviselő-testületi ülést. A Népszava beszámolója szerint viszont

A képviselő-testület végül nemet mondott a polgármesteri előterjesztésre, amely felhatalmazta volna a városvezetőt, hogy aláírja a szerződéseket az ingatlancserékről.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fonyód

balaton

terület