Szerdától beindul az égi locsolás: ismét egy hidegfront rondít bele a húsvéti nagyhétbe

HelloVidék   
  Megosztom
Szerdától beindul az égi locsolás: ismét egy hidegfront rondít bele a húsvéti nagyhétbe

Kiadták a citromsárga figyelmeztetést, egy hidegfrontnak köszönhetően ugyanis délutántól a Dunántúlon, majd estétől a középső és keleti területeken számíthatunk záporok, zivatarok, helyenként kisebb eső kialakulására.

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán keleten - északkeleten indul felhősebben a reggel, majd a változóan felhős-napos délelőttöt követően délután nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Egy hidegfrontnak köszönhetően délutántól a Dunántúlon, majd estétől a középső és keleti területeken számíthatunk záporok, zivatarok, helyenként kisebb eső kialakulására. Marad az élénk, erős déli-délkeleti szél, melyet északnyugaton és délkeleten olykor viharos lökések kísérhetnek.

Csütörtökön hajnalban már elsősorban a Duna vonalától keletre lesz szükség az esernyőkre. Reggel még keleten, északkeleten várható eső, zápor, néhol zivatar is. Nyugat felől már többfelé kisüt a nap, de a megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. A délnyugati szél a sokfelé erős, délnyugaton helyenként viharos lehet. A csúcshőmérséklet 14-21 fok között várható.

Pénteken napos, gomolyos időre készülhetünk. Számottevő csapadék napközben nem várható, legfeljebb északon alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Továbbra is többfelé erős, nyugaton viharos déli, délnyugati szél fog fújni. Délután már 18-24 fokos maximumokra van kilátás.

Szombatra is túlnyomóan napos, száraz idő körvonalazódik, a Dunántúlon lehetnek felhősebb területek. Élénk, erős délies szélre, délután már-már kora nyárias, 21-26 fok közötti hőmérsékletekre van kilátás. Vasárnap is marad a változóan felhős, szeles, ám nyárias idő: akár 22-27 fokot is mérhetünk.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

időjárás

előrejelzés