Milliós beruházás Zalakaroson: csodás képek a felújított gyógykertről
Az első fürdőzők már birtokba vették csütörtök reggel a Zalakarosi Fürdő teljes körűen felújított gyógykertjét és az ott található medencét, amit a gyógycentrumot érintő felújítás első ütemeként avattak fel.
Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a csütörtöki átadáson elmondta: tavaly ősszel kezdődött meg a fürdő területén a gyógycentrum és gyógykert rekonstrukciója a Szabadics Zrt. kivitelezésében.
A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres gyógyvizes medence, amelynek a teljes burkolatát is kicserélték, továbbá új térburkolatot és kerítést építettek, valamint növelték a zöldfelületet, amihez öntözőrendszert is kialakítottak. A részleg területén új ülő- és pihenőbútorokat is elhelyeztek.
A gyógykert melletti gyógycentrum fedett épületének átfogó rekonstrukciója várhatóan a nyári főszezonra készül el. A teljes felújítás mintegy 800 millió forintba kerül, ebből közel 80 millió forint volt a most megnyitott szabadtéri terület rekonstrukciójának költsége - mondta a vezérigazgató az MTI kérdésére.
(Fotók: MTI/Varga György)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)