Kiderült, kik lesznek az idei Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépői

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült, kik lesznek az idei Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépői

Augusztus első hétvégéjén rendezik a Paloznaki Jazzpikniket: a rendezvény idén is újdonságokkal és világsztárokkal várja a látogatókat.

A Balaton északi partján, Paloznakon 2012 óta kerül megrendezésre a Paloznaki Jazzpiknik. A rendezvény egy kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, 4 színpados, 40 koncertes fesztivállá, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat tagjává.

Az 500 lakosú falu ilyenkor három napra a jazz balatoni fővárosa lesz: a nagyszínpadon napközben a plédeken ejtőzve, este pedig a füvön táncolva, a csillagok alatt szólnak a nagykoncertek.

Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója a rendezvény szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: augusztus 1-jén Izo FitzRoy és Anastacia nyitja a háromnapos pikniket, 2-án a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies lép fel, majd Tony Hadley, a Spandau Ballet egykori énekese, végül a Kraak & Smaak koncertjével zárul az este.

Augusztus 3-án a holland popformáció, a Son Mieux lép fel, majd a Morcheeba ad koncertet a szőlőhegy oldalában. A magyar zenekarok között egy nagy visszatérő, a Qualitons is fellép.

Nemcsak a zenei kínálat és a közreműködők, a gasztronómia tekintetében is különleges, minőségi eseményre - például számos ismert étterem kínálatára - számíthatnak a látogatók. A házigazda Homola Pincészet pedig egy dedikált tételt ajánl a piknikhangulathoz, a Homola borcsalád hordós erjesztésű, érlelésű borát, a Jazzpiknik Olaszrizlinget.

A rendezvényre napijegyek 24 490 forinttól, 3 napos bérletek 51 990 forinttól kaphatók; a szervezők speciáls árú jegyekkel készülnek a 23 év alatti látogatóknak, és transzferbuszokat is indítanak a Paloznakra Budapestről.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

paloznaki jazzpiknik

paloznak

fesztivál

balaton