Újabb pályázatok várhatók: orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák épülhetne vidéki településeken

MTI 2019. április 15. 14:00
A kormány folyamatosan figyeli majd a falusi CSOK eredményeit és hatásait, és ezek alapján 2022 után is folytathatja a programot, akár ki is terjesztheti - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos ismertetése szerint az egészségügyi pályázati csomag keretén belül lehetőség nyílik orvosi szolgálati házak építésére is, amelynek idei keretösszege ötmilliárd forint. A pályázaton olyan önkormányzatok indulhatnak, ahol tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis. A szolgálati porták nagyon szépek, magas komfortfokozatúak, kellő nagyságúak lesznek, és a szükséges melléképületek is megvannak. Ebben a támogatási konstrukcióban mindent finanszíroznak, akár a telek megvásárlását és az építkezést is, a járulékos költségekkel együtt. Az önkormányzatok nem pénzt kapnak, hanem a kínált mintatervek közül kell kiválasztaniuk a számukra megfelelőt.

Körülbelül egy hónapon belül pályázatokat írnak ki bölcsőde- és óvodafejlesztésre. Ezeken a programokon kapacitásnövelő bővítésre, felújításra, korszerűsítésre lehet forrást igényelni harmincmillió forint értékben, de lehet építésre is támogatást nyerni, akár több száz millió forintot is. Ennél a programnál kifejezett előnyt élveznek a minibölcsődék. A két pályázat keretösszege 15 milliárd forint lesz.

Arra is kitért, hogy közel 2500 település érintett a falusi CSOK-ban, a kedvezményezettek a csökkenő lakosságszámú, ötezer fő alatti települések, amelyek amúgy is hátrányosabb helyzetben vannak. Kiemelte, hogy azokat a vissza nem térítendő támogatásokat, amelyeket a CSOK az új házak, lakások építéséhez, vásárlásához biztosít, az érintett 2500 településen használt ingatlanok vásárlásához és felújításához vagy bővítéséhez is megadják.

Fontos újdonságnak nevezte, hogy a falusi CSOK-ot az összes tanyára kiterjesztették, ahol van lakóingatlan, akkor is, ha a porta Szegedhez vagy éppen Hódmezővásárhelyhez tartozik. Kiemelte, hogy a visszaéléseket elkerülendő igyekeztek szigorú feltételeket szabni, fontos, hogy a becsületes, gyermekeket nevelő családokhoz jusson el a segítség.