Erről rengetegen megfeledkeznek munka közben: most kiderült, miért

HelloVidék 2022. december 29. 11:02

Életünkben átlagosan 90 ezer órát töltünk munkával, mielőtt nyugdíjba mennénk, így közel sem mindegy, mennyire figyelünk oda eközben az egészségünkre. A megfelelő mozgás és a tudatos táplálkozás hiányából adódó betegségek az európai dolgozók tízmillióit érintik. December végén sokan gondolkodunk el az újévi fogadalmaikon - a Profession.hu kutatása rávilágít arra is, hogy miben érdemes változtatnunk 2023-ban.

Megnézzük, hogy mit eszünk, de még inkább, hogy mit iszunk

A reprezentatív kutatás pozitív eredménye, hogy a magyar dolgozók között jelentősen többen vannak azok, akik odafigyelnek a helyes táplálkozásra, mint azok, akik nem (42% vs. 25%). A válaszadók nagyjából fele minden nap eszik zöldséget és gyümölcsöt, ugyanennyien fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet. Érdekesség, hogy míg az otthonról munkát végzők 52 százaléka választ egészségtudatosan ételt, a munkahelyükre bejáróknál ez az érték csak 37 százalék. A dolgozók döntő többsége helyszíntől függetlenül törekszik arra, hogy napi három csésze kávénál ne igyon többet (70%) és az energiaitalok fogyasztását is sokan kerülik (72%).

Tudjuk, hogy fontos lenne, mégsem mozgunk eleget

Bár a kutatásában látható, hogy tisztában vagyunk a testmozgás fontosságával, mégis kevesen fordítunk kellő időt erre. A válaszadók közel felénél nagyon csekély a megfelelő aktivitás mértéke, ráadásul kifejezetten egészségjavító mozgást kevesebb, mint harmaduk végez. Az Eurostat jelentéséből kiderül, hogy 2020-ban minden tizedik európai dolgozó beszámolt valamilyen munkaköréből adódó sérülésről vagy betegségről, amelyeknek egy jelentős része a mozgáshiány és a helytelen testtartás következménye.

A WHO ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez átlagosan heti 150-300 perc közepes intenzitású vagy heti 75-150 perc erős intenzitású fizikai aktivitás szükséges, illetve ezek kombinációja. A hazai felmérés tanulsága szerint ettől átlagosan jelentősen elmaradunk. Főleg a legfiatalabbak, azaz a Z generáció értékei kiugróan alacsonyak, az egészségjavító aktivitás szintjét meg sem közelítik. Kettősség, hogy míg a táplálkozásnál az otthonról dolgozók, addig a mozgásban a munkahelyre bejárók állnak jobban.

Sokat számít, ha a munkáltató is támogatja az egészséges életmódot

Jelenleg a profession.hu kutatása szerint a munkahelyek fele támogatja valamilyen formában a dolgozói egészségét. Legtöbb helyen ezt SZÉP kártyán keresztül (39%) teszik meg, de már megjelent a prevenciós szűrés, egészségi állapot felmérése (12%), az egészségbiztosítás (10%) és az egészségpénztári hozzájárulás is (9%). A munkavállalók legszívesebben masszázs támogatást (31%), gyümölcsnapot (30%) és az ergonomikus székek bevezetését (26%) kérnék a munkahelyüktől juttatásként.

Általános tanulság tehát 2023-ra, hogy otthon végzett munka mellett ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű mozgásról, míg a munkahelyen figyeljünk jobban oda a helyes táplálkozásra. A munkáltatóknak pedig érdemes átgondolniuk, hogy mennyi kiesett napot előzhetnek meg azzal, ha extra juttatásokkal hozzásegítik a dolgozóikat az egészségük megőrzésére.

Címlapkép: Getty Images