Nesze neked népi vágyfokozás! Már nagymamáink is tudták, mit érdemes a férjüknek főzni

HelloVidék 2021. február 17. 17:02
Nem csak Valentin-napon érdemes arról gondoskodni, hogy meglepjük szerelmünket egy fantasztikus vacsorával. Hiszen, ahogy a nagyszüleink mondogatták: a férfi szívéhez az út bizony a gyomrán át vezet. Nem csoda, hiszen az érzelmek mellett, a konyha melege is életben tartotta a szerelmet. A kedveskedés, a hízelgés, az együtt evés, mind-mind erősíti a szövetséget két ember között. Gasztromesék rovatunkban két olyan ételt és receptjüket hoztuk el, melyeket nem csak ünnepekkor, de a szürke hétköznapokon is érdemes elkészíteni, ha kedveskedni szeretnénk a párunknak.

Népi vágyfokozás? Persze!

Nagyanyáink előszeretettel mondogatták, hogy

a gyerekek a mákteától elalszanak, a férfiak pedig a zellertől felajzanak.

Hiszen léteznek olyan élelmiszerek, amelyek az érzékszerveinket, és a hormonokat egy kicsit feldúlják. Ilyen a szárzeller, ilyenek a magas cink tartalmú húsok (csirke, pulyka, marha, bárány), az étcsokoládé, a datolya, az olajos magvak és a fűszerek. De a gyömbér, sáfrány és a csípős érzet is. Nem is bízták a véletlenre a párkeresést korábban, hanem kifejezetten legényfogó lakomákat, sőt leveseket is készítettek. Minden benne volt, amitől lángra gyúl egy fiatal suhanc szíve, és azt ugyan nem tudták befolyásolni, hogy ki felé, de azt, hogy bátorságra tegyen szert a kezdő lépésekhez, igen. Azok, akik most is szívesen bevetnék a népi praktikákat, azok nyugodtan csempésszék bele ételeikbe a felsorolt afrodiziákumokat, hiszen

mi bajunk lehet, legfeljebb, egy újabb utód jöhet!

Most pedig, íme, a legendás legényfogó leves receptje, amit mindenkinek érdemes kipróbálni, de nem csak jeles napokon!

Hozzávalók (4 személyre):

  • 300 g csirkemell
  • 200 g csirkemáj
  • 2 szál szárzeller (halványító zeller)
  • 3 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 konzerv kukorica
  • 150ml habtejszín (elhagyható)
  • 1 ek mustár
  • 5 szem egészbors
  • 100 g zöldborsó
  • friss petrezselyem
  • fél kk kurkuma
  • 3 ek olaj

Elkészítés:

A leves különlegessége, hogy kukoricakrémleves az alapja, így egy turmixgépre vagy botmixerre lesz szükség. Amennyiben ezt kihagynánk, úgy is elkészíthető a leves. (Laktózérzékenyeknek kedvező megoldás lehet!) A kukoricát egy turmixgépbe öntjük 3 dl vízzel, fél kiskanál, 1 gerezd fokhagymával és leturmixoljuk, amilyen apróra csak tudjuk. Félretesszük, mert átszűrve, ezt adjuk majd a leveshez felöntőlének. A leveshez felkockázunk, szeletelünk mindent. Egy nagy fazékba olajat, vajat hevítünk és lepirítjuk rajta először a csirke kockákat, majd a zöldségeket is 4-5 perc alatt, majd a végén egy evőkanálnyi liszttel meghintjük. Még 1 percig pirítjuk, majd hozzáadom a titkos színt, a kurkumát, átkeverjük, jöhetnek a borsok és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje az alapanyagokat. Fedő alatt 25 percig főzzük. Közben a májat közepes kockákra vágjuk, a hártyát eltávolítjuk, majd megmossuk. Hozzáadjuk a leveshez, és felöntjük – szűrőn át – a kukoricalével, amitől krémes és édes ízt kap. Hozzáadunk még egy evőkanál mustárt, sózzuk, és újabb 30 percig, lassú tűzön főzzük. A végén hozzáöntjük a tejszínt, felforraljuk, majd tálalhatunk is.

Nem maradhat el az édesség sem!

Ha nem csak főételt, de egy kis desszertet is varázsolnánk szerelmünk asztalára, érdemes egy különlegességet kipróbálni, ami nem más, mint a szerelempiskóta. Elkészítése nem bonyolult, viszont ízekben nagyot üt. Lássuk, mi kell hozzá és hogy süthetjük meg!

Szerelempiskóta, hozzávalók (20 cm átmérőjű tortaformához):

  • 1 darab narancs (kezeletlen, bio)
  • 150 g nádcukor
  • 150ml étolaj
  • 200 g liszt (finom búzaliszt vagy fehér tönkölyliszt)
  • csipet só
  • 1 csomag sütőpor (12g)
  • 5 db tojás
  • extra: mazsola, datolya, étcsoki, dió, mogyoró

Elkészítés:

Ez a világ egyik legelterjedtebb sütemény alapja, a narancsos piskóta tészta, amit a déli országokban, fáradt nagymamák készítenek. Mindent egy turmixgépbe bedobálnak vagy botmixerrel keverik ki, és mennyei sütemények kerülnek így az asztalaikra. Elkészítése pedig nem túl bonyolult. A turmixgépbe beletesszük először az 5 db tojást, majd a héjastul felkockázott narancsot. (Ezért szükséges a kezeletlen gyümölcs, mert a héját is használjuk, csak a csumáját vágjuk ki!) Hozzáadjuk még a cukrot, sót és 2 percig turmixoljuk. Amennyiben botmixert használunk, akkor egy tálban végezzük ezt, és igyekezzünk a narancsot minél kisebb kockákra vágni, hogy a botmixernek könnyebb dolga legyen. Miután szép, krémes és sima, citromsárga színnel, akkor hozzáadjuk a sütőport, az olajat, és újabb 1 percig mixeljük. Ezután egy nagy tálba öntjük és habverővel vagy spatulával hozzákeverjük a kimért lisztet. Ezután a formát (torta, kuglóf, szívecske vagy kocka) kiolajozzuk és kilisztezzük, majd beletöltjük a masszát. Ekkor kell a tetejére tenni aszalt gyümölcsöket, magvakat, csokoládé kockákat. Előmelegített, 160 fokos sütőben, 50 percig sütjük. Miután megsült, rácsra tesszük, langyosra hűtjük, ezután vesszük ki a formából, és fejjel lefelé tesszük egy műanyag felületre. Így szép sima lesz a teteje és az alja is.

A Gasztromesék következő részében benézünk a háziasszonyok kamráiba, persze csak képletesen. Hiszen annak járunk majd utána, mi található meg átlagosan a magyar kamrákban és ezekből milyen izgalmas egytálételek készíthetők el.

Ha nem akarsz lemaradni, akkor tarts velünk a Gasztromesék következő részében is! Kövesd a pénteken megjelenő új részeket, és készítsd el velünk te is a vidék legrégibb és legfinomabb ételeit!

Címlapkép: Getty Images