Műemléki felújítás a Balatonon: 3 milliárdból újul meg a Tihanyi Apátság

HelloVidék 2019. október 15. 09:00
Közel 3 milliárd forintból indul program a Tihanyi Bencés Apátság műemléki felújítására és egyes épületeinek fejlesztésére. A támogatás az apátság vendégházának bővítésére is kiterjed – írja a Csodálatos Balaton.

Két részletben összesen 2 milliárd 769 millió forintot hagyott jóvá a kormány műemléki felújításra, az apátság egyes épületeinek fejlesztésére, valamint vendégházának bővítésére. Az apátság és a Mádl Ferenc tér közötti lépcső 2020 őszére uniós forrásból megújul, felújítják továbbá az apátság belső tereit, múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítanak ki, felújítják a kiállítóteret, valamint létrejön egy szórakoztató központ is.

A kormány 2019. október 4-én döntött arról, hogy egyetért a Tihanyi Bencés Apátság műemléki felújításával és egyes épületeinek fejlesztéseivel, valamint az apátság vendégháza bővítésének megvalósításával.

Az is olvasható a Magyar Közlönyben, hogy a határozat a támogatást két részre bontja: elsőként a jövő évi költségvetésből folyósít 457 millió forintot, majd a 2021-es központi költségvetésben 2 milliárd 312 millió forintot kell beállítani erre a célra.