Már Veszprémben is gyűlnek a napelemparkok: 21 új erőművet adtak át

MTI 2020. január 16. 14:00
6 milliárd forintba kerültek, a teljes, március végéig megépülő beruházás összköltsége 48 milliárd forint. Az MVM Zöld Generáció Kft. országosan 110 naperőművet tervezett, ebből 94-et már megépítettek. Az összes kapacitásuk meghaladja a 100 megawatt beépített teljesítményt, az egységek évente több mint 110 gigawattóra áramot termelnek majd.

Huszonegy napelemparkból álló beruházást adtak át Veszprémben szerdán; az észak-dunántúli fejlesztés egy országos beruházás része, amely összességében 100 ezer ember éves villamosenergia szükségletét fedezi majd. Az MVM Zöld Generáció Kft. ügyvezető igazgatója, Varga László elmondta: az országosan tervezett 110 naperőműből 94-et már megépítettek.

A most átadott 21 erőmű Bicskén, Bodajkon, Csókakőn, Csornán, Fertőszéplakon, Győrváron, Kajárpécen, Kisbéren, Komáromban, Kőszegen, Nagyvázsonyban, Öskün, Várpalotán, Veszprémben és Zalaegerszegen működik.

A naperőművek használatával a villamosenergia-termelés szén-dioxid-kibocsátása, valamint az üvegházhatású gázok mennyisége is csökkenthető, így a klímavédelmi célok eléréséhez is hozzájárul a beruházás. A kiserőművek teljesítménye egyenként fél megawatt, az élettartamuk pedig 25 év.

Az MVM Csoport országosan megépülő 110 naperőművének összes kapacitása meghaladja a 100 megawatt beépített teljesítményt, ezek az egységek évente több mint 110 gigawattóra áramot termelnek majd.

Címlapkép: Getty Images