Bejelentették: több milliárd forint jut idén a munkahelyek védelmére, újak teremtésére

HelloVidék 2020. április 6. 17:36
A kormány és a munkáltatói, munkavállalói érdekképviseletek közös célja, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsünk, mint amennyit a járvány miatt elveszítünk – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) videókonferencián megtartott ülésén.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervének öt fő pontját a tárcavezető Varga Mihály pénzügyminiszterrel közösen mutatta be a partnerszervezetek képviselőinek. A gazdaságvédelmi akcióterv koordinálásával, irányításával megbízott innovációs és technológiai miniszter kiemelte, hogy az intézkedéseket az érdekképviseleti javaslatok figyelembe vételével alakították ki.

A kormány a munkahelyek védelmére, újak létesítésének támogatására több mint 1200 milliárd forintot fordít az idei évben. Az elmúlt időszakban több tízezren veszítették el a munkájukat, de a kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy ők is mielőbb újra munkába állhassanak

- mondta Varga Mihály, aki hozzátette, a munkahelyek megőrzését egyebek mellett adó- és járulékkedvezményekkel is segítik.

Címlapkép: Getty Images