Tömegével toboroznak a Balatonra szakácsokat: akár egymilliós is lehet a fizetés

Magyar Nemzet 2021. június 18. 09:29
A legnagyobb gond a hazai vendéglátóiparban a munkaerőhiány: országosan a szükségesnél nagyjából húsz százalékkal kevesebben dolgoznak a különböző feladatkörökben.

Határokat átlépő belháború zajlik az újrainduló vendéglátóiparban, ahol nagyszámú belföldi utazó, illetve a fővárosban sokasodó éttermi látogatók és főként a nyár végétől várható külföldi turisták kiszolgálása érdekében alkupozícióba szorultak a felek. Az üzletnyitásokat késleltető munkaerőhiány túlkapásai zsarolható helyzetet teremtenek a dolgozó javára, pedig javulnak a kilátások a napról napra biztatóbb forgalomban – írja a Magyar Nemzet.

Még jelen van a Covid-19 világjárvány miatti bizonytalanság, de minden nyitvatartással töltött nap erősebbé teszi a vendéglátósokat: csordogálnak a bevételek és van miben bízni a talpon maradt szereplőknek – közölte a lapnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke .

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az eddigi újraindulási tapasztalatok alapján kifejtette, hogy általános, miszerint az étkezőhelyek látogatottsága a nyitás után néhány napig hullámzó, és amint hozzászoknak a gondolatához, folyamatosan érkeznek a helyben fogyasztó vendégek a külső-belső terekbe. A vendéglátósok forgalma egyensúlyba jöhet a nyáron, őszre, télre pedig már bővülhet.

A mostani szezon azért is jó lehet, mert a rendezvénytartásra vonatkozó enyhítések bejelentésével az éttermekben, panziók­ban tömegesen merült fel igény családi ünnepségekre. Ezek kitartó húzóerőt jelentenek idén, bár a vállalati szféra még ébredezik

– fogalmazott Kovács László.

Budapest még félházas

Az ipartestületi elnök azt mondta, hogy Budapesten elhúzódik az újraindulás. Sokan kivárnak őszig, így a koronavírus-járvány előtti kínálatnak nagyjából a fele lesz elérhető a nyáron, jórészt a turisták által is kedvelt fővárosi területeken.

A legnagyobb gondnak továbbra is a munkaerőhiányt nevezte Kovács László, aki szerint országosan 20 százalékkal kevesebben dolgoznak a szükségesnél. Vidékre a fővárosból is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, akik akár havi egymillió forintot is megkereshetnek a Balatonnál.

Ahogy az elnök mondta, Aa várható turistarohamra a balatoni munkaadók viszont aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat: a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is. Ezzel viszont csak kevés fővárosi üzletben érdemes versenyezni, ezért inkább kivárnak.

Rámenősnek kell lenni

Az ipartestület vezetője szerint rámutat az eltorzult állapotokra, hogy például egy budapesti étteremben naponta 15-20 ezer forintot is elkérhet a takarításért egy 6-8 órában felvett munkavállaló, aki tudja, hogy helyzeti előnyben van, mert a szezon felpörgésével egyre nehezebb lehet pótolni vagy megtartani – ezt nemritkán kihasználják az emelésért taktikázó beosztottak.

De, mint mondta, ma már azon sem lepődhet meg az üzemeltető, ha a bevételmentes hónapok után újrainduló étteremből egyik pillanatról a másikra a teljes személyzetet kiszervezik, vagy egy-egy gyakorlattal rendelkező kollégát csalnak el a közeli, hasonló helyre, a magasabb fizetés ígéretével.

Címlapkép: Getty Images