Berobbant a drágulás a boltokba: hová emelkedhetnek még az élelmiszerárak?

HelloVidék 2021. november 8. 10:00
A napraforgó étolaj ára már jó ideje folyamatosan megy fel az egekbe, ám úgy tűnik, hogy nincs megállás, literjét most már nem lehet megkapni 550-640 forintnál olcsóbban, de felzárkózott a cukor és a tej is mellé a többi tejtermékkel együtt, a liszt folyamatos árnövekedése pedig már meg sem lep minket.

Tavasz óta számítani lehetett arra, hogy az általános infláció legkésőbb ősszel az alapvető élelmiszerek konkrét bruttó fogyasztói árában is megjelenik. Ez most valósággá vált, és néhány terméknél egészen durva, évek óta nem látott mértékben, írja a g7.hu.

A G7 2020 januárja óta minden hónapban egy saját, 42 elemből álló bevásárlólistán keresztül méri az Aldi és a Lidl árait, 2021 februárja óta pedig a Penny Marketet és a Tescót is bevonták a monitorozásba. Ezek alapján most azt látszik, hogy például a liszt egy hónap leforgása alatt 34 százalékkal drágult: a legolcsóbb BL-55-ös eddig mind a négy üzletben 119 forint volt, most azonban már 159.

Ehhez hasonlóan viselkedik a rögös túró, hiszen ennek legolcsóbb verziója kilónként mindenhol egységesen 918 forint volt már nagyon régóta, most azonban hirtelen mind a négy boltban egyszerre 978 forintra nőtt.

A legfontosabb változás azonban a friss ESL és a tartós UHT tejeknél van, hiszen ezek tényleg olyan alapvető és nagy forgalmú termékek, amelyek árváltozásait gyakorlatilag minden magyar háztartás megérezheti.

A vizsgált boltokban a bevásárlólistánkon szereplő 1,5 százalékos UHT tej volt mindig a legolcsóbb, és bár ez most is igaz a termékre, 2020 januárjában még 159 forint volt literenként, és egészen idén szeptemberig a három diszkontláncban nem is ment 169 forint fölé. A Tesco azonban már szeptemberben emelt 179 forintra, az Aldi és a Penny Market pedig októberben már 185 forinton járt. Az adatfelvétel időpontjában már csak a Lidl tartotta a 169 forintot.

A 1,5 százalékos ESL tej 189 helyett már egységesen 205 forintba kerül (az emelés itt is egyszerre valósult meg, és ugyanakkora volt), a 2,8-as verziónál pedig 205-209 forintról léptek a boltok 219 forintra. A tejeknél tehát egyik hónapról a másikra 5-8 százalékos áremelkedést tapasztaltak (ami ez esetben egyenlő az éves változással is, hiszen egy évig nem emelkedett az ár, most viszont megugrott).

A bevásárlást azonban azért végzik minden hónapban 42 termékkel, hogy ne csak palacsinta-inflációt számolhassanak. Ez most különösen fontos, mert a listánkon vannak olyan termékek, amelyek mérsékelten olcsóbbak lettek a tavalyi szinthez képest, ez különösen néhány zöldségre igaz (például burgonya, paprika és sárgarépa). A Lidlben október végén már 10 kilogrammos kiszerelésű burgonyát is láttunk, de ismét volt vegyesen kínált „belépő szintű” lédig piros alma is, és akár ezekkel is le lehet még tornászni a nagy bevásárlás összesített költségét.

A szubjektív alapon összeállított kosarunk éves összehasonlításban az Aldiban 2,2 százalékos áremelkedést, a Lidlben 0,4 százalékos csökkenést mutat. A teljes képhez hozzátartozik, hogy szeptemberben a Lidlben éves szinten még 5,6 százalékos inflációt mértünk, miközben az Aldiban akkor 0,4 százalékos volt a drágulás, vagyis az emelkedés hosszabb távokat nézve kiegyenlítettnek tűnik.

Az októberi adatok érdekessége, hogy ezúttal a Penny Market inflációja ugrott meg jobban (szeptemberhez képest 2,5 százalékkal magasabb kosárértéket mértek, éves összehasonlítási alap pedig egyelőre nincs), így most a szempontjaik szerint majdnem eléri a Tesco szintjét (amely nem diszkont, hanem hipermarket, és ennek megfelelően más üzleti modellben működik).

Címlapkép: Getty Images