Brutális drágulás érkezik húsvétra: horror áron mérik majd a szezon slágerét a boltokban

Dubóczky Krisztina 2022. április 5. 06:22
A sonka igen előkelő helyet foglal el a húsvéti ünnepi asztalon, nem véletlen, hogy ilyenkor fogyasztjuk el az éves sonkakínálat mintegy 30 százalékát, amelynek a legjelentősebb hányadát a kötözött sonkafélék teszik ki. Mindegy, hogy nyers, hőkezelt, netán parasztsonkáról van szó, sőt, a hétköznapokban ezzel a kifejezéssel illetjük a füstölt tarját vagy karajt is, Magyarországon nincsen húsvét valamilyen sonka nélkül. Ugyanakkor nem könnyű eldöntenünk, milyen szempontok alapján és hol vásároljuk meg a szezon sláger hústermékét, pláne, mivel egy biztos: a minőségi sonka soha nem olcsó.

Nagyon fogy a sonka és a füstölt áru húsvétkor

A húsvét közeledtével egyre inkább előtérbe kerülnek a magyar fogyasztók által különösen kedvelt, köznapi néven „húsvéti sonkának” nevezett termékek. A megnevezés az ünnephez kötődően fogyasztott több különböző termékcsoportot foglal magában, melyek között számos értékes húskészítményt is találhatunk. A Magyar Élelmiszerkönyv által szabályozott „sonkákon” kívül ide tartoznak az előírásba nem sorolható húsrészekből készült, hagyományosan jó minőségű termékek, például a tarjából vagy karajból készült füstölt, főtt, vagy akár kötözött húskészítmények. De ha húsvét, akkor a magyar családokban egyértelműen a sonkáé a főszerep.

A sonka egy húsipari termékcsoportot jelent: a nyers sonkák, a hőkezelt sonkák és a formában vagy bélben hőkezelt sonkák, valamint a sonkacsoportokon kívül megkülönböztetett a parasztsonka tartozik ide szigorúan véve.

Szerencsés helyzetben van az a sertéstenyésztő, aki maga termeli meg a jószágnak a takarmányt, mert ha vásárolnia kell, akkor bizony 13 000 forintot is kifizet mázsájáért, ami nagyon megnöveli az előállítási költségeket. Ennek ellenére sem mertek idén emelni az ősgazdálkodók és kistermelők sem a hús, sem a sonka, kolbász és más füstölt termékek árán, mert féltik a vevőkört. Pedig egyre többen panaszkodnak arról, hogy egy ideje nullára hozzák ki a tenyésztés költségeit, és a kevés disznót tartó tenyésztőkön a beígért állami támogatások sem segítenek, mert nem állnak a gépesítés és a tenyésztés olyan fokán, amely a támogatások igénybevételéhez szükséges.

Ez is az oka annak, hogy egy vidéki piacon is viszonylag nagy a szórás a húsvéti sonkák, tarják, karajok árában, annak ellenére is, hogy a tenyésztők, akik maguk árulják a termékeiket, elmondásuk szerint nem tudnak-mernek árat emelni. Náluk a húsvéti sonka és tarja, karaj kilónkénti ára 3000 és 4000 Ft között mozog, a minőségük ugyanakkor garantált, csak hús van bennük, és nincsenek felvizezve.

Murányi József őstermelőnek 200 disznója és 13 kocája van, nagy fehér sertés és duroq fajtasertés, ez utóbbi is hússertés. A Murányi családi vállalkozásnak is az a szerencséje, hogy 14 hektár földjükön 500-600 mázsa kukoricát termesztenek a sertéseknek éves szinten, valamint 300 mázsa tritikálét, vagyis búza-árpa keveréket.

A takarmányok ára nagyon felment, mi szerencsére saját magunknak termeljük a takarmányt, mindent magunknak állítunk elő, de már rég árat kellett volna emelnünk, ha nyereséget akarunk. Ennek ellenére eddig ezt nem tehettük meg, mert a nagy multikkal nem versenyezhetünk. Hál' Istennek az emberek értékelik a házias ízeket és a minőséget, egyre többen keresik a termékeinket, így a piacon mindig jól fogy a portékánk, ahogy a kisboltunkban is. Nálunk például a szárazkolbász kilója 2850 Ft, a kötözött szívsonka 1750 Ft kilónként, egyben

- mondta el a Hellovidéknek Murányi József, a vállalkozás feje.

A friss sertéscomb kilóját már két éve 1400 forintért adjuk a boltunkban és a piacokon, így nekünk nem kellett csökkentenünk az árainkon. Muszáj középárfolyamon tartani a termékeinket, hogy se nagyon olcsók, se nagyon drágák ne legyünk, különben nem tudjuk felvenni a versenyt az üzletláncokkal.

Murányi József most, húsvét előtt 3000 Forintért árulja a kötözött sonka, a füstölt karaj és tarja kilóját, pár hónappal ezelőtt még valamivel olcsóbban lehetett beszerezni, és a nagy, egész sonka kilója nála csak 1750 Ft.

A húsvéti sonkát már február elején elkezdtük gyártani, mostanra szerencsére el is fogyott az összes szívsonkánk, vagyis az egész combból készült sonka, amit egészben értékesítünk. Folyamatosan dolgoztuk fel a húst, négy-öt hétig sóban állt, aztán egy-két hétig páclében, utána ment a füstre négy-öt napra. Ilyenkor 10 mázsa sonkát értékesítünk, kilónként 2750 forintért, ami, ha azt nézzük, hogy ez háztáji disznók húsa, és nem gyorspácolt, víztől csöpögő termék, kevésnek mondható. Egy 10 kilós nyers combsonka, mire kész, elveszíti a tömege 20-30 százalékát legalább.

Idén komoly drágulás következik be a sonka esetében is, írt róla korábban a Pénzcentrum. A szakértő szerint 20-30 százalékkal nőhetnek az árak. A húsvét szempontjából ez rossz hír mindenkinek. Árpás László sonkamester emlékeztetett, hogy a húsvéti ünnepekre 20-30 százalékkal nőhet a sonka és a tojás ára. A szakértő elmondta, májusban fog begyűrűzni az áremelkedés véleménye szerint.

A vállalkozások így élik meg a helyzetet

Nem a legjobb évünket éljük, idén ki se mertem számolni a teljes költségvetést, ahogy egyébként minden évben teszem. Egyedül azért éltük túl tavaly is, mert nem vásároljuk a takarmányt, fölvásárlási áron érkeztetjük be a telepre a kukoricát, árpát, magyar szóját. Döbbenetesen felment az ára a takarmánynak, így amit a mezőgazdaság hozott volna a konyhára, azt feletetjük a disznókkal. Tavaly októberben még 4500 Ft volt mázsája, januárban hirtelen 8000 forintra emelkedett. A napi takarmányozásunk 100 ezer forintot tett ki még decemberben, januárban már 160 ezerből etettük a jószágot, miközben az élő disznó felvásárlási ára alig emelkedett, 10-15 százalékot.

Ennek ellenére sem mertek a termékeik árához nyúlni, nehogy piacot veszítsenek, tudtuk meg Kövér Zoltán gazdától, pedig még a bél ára is jelentősen megugrott az utóbbi hónapokban, amibe a kolbászt töltik, mondta el. A hatósági ár az ő esetükben nem érezteti egyelőre a hatását, hisz mangalicát tenyésztenek, és annak a húsa többe kerül, viszont évek óta nem tudják utolérni magukat az áraikban, vagyis amit a piac valóban diktálna, mert nem lenne magyar ember, aki vásárolni tudna tőlük.

Egy hónapja felment az élőhús ára 650 forintról 1050 forintra, így a húsfeldolgozó-hentes vállalkozások előbb-utóbb kompenzálásra kényszerülnek. Jelenleg az egyik legnagyobb kelet-magyarországi húsforgalmazó cég a kötözött húsvéti sonkát 2990 forintos, az egész szívsonkát egyben 3470 forintos, a füstölt tarját 3990 forintos, a csülköt pedig 3560 forintos kilóáron értékesíti a boltjaiban. A webáruházukban ennél valamivel drágábbak a termékeik. Elmondták a kérdésünkre, hogy most még ennyi az ár náluk, de az akár a jövő hétre is felmehet, annyira rosszul érinti őket az áremelkedés.

Nagy a sonkakínálat, de a minőség sokba kerül

  • Pick Békebeli füstölt kötözött sonka: 2789 Ft/kg - Auchan
  • Pick Békebeli füstölt kötözött sertéslapocka: 2990 Ft/kg Tesco
  • Pick Békebeli füstölt diósonka: 3690 Ft/kg - Tesco
  • Füstölt hátsó csülök 1090 Ft/kg - Spar
  • Hagyományosan, bükkfával füstölt kötözött sonka, 1300 g 3750 Ft/kg - Kurucz Húsbolt

Erre figyeljünk, ha sonkát veszünk

Vásárláskor érdemes alaposan tanulmányozni a jelölést, ami egyértelműen megmutatja, hogy milyen típusú és minőségű termékkel van dolgunk. A címkén a nyers sonkák esetében a „nyers sonka”, a hőkezelt sonkák esetében „főtt sonka” vagy „sült sonka” alapmegnevezést olvashatjuk.

Vásárlásnál, a lejárati idő mellett, érdemes ellenőrizni, hogy a sonka ne legyen túl kemény vagy beszáradt, valamint fontos, hogy a termék – nyomás nélkül – ne engedjen levet. Kerüljük az alkalmi árusokat, és csak megbízható, legális helyről vásároljunk. Csomagolatlan, úgynevezett lédig termékek esetén ezekről az információkról a forgalmazótól kérhetünk tájékoztatást.

2017. augusztus 1-jétől kell kötelezően alkalmazni a Magyar Élelmiszerkönyv módosítását, hívja fel rá a figyelmet a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági hivatal (nébih), amely a sonkákra vonatkozóan is tartalmaz változtatásokat, például baromfi mellből és combból nem lehet hőkezelt sonkát készíteni.

További változás, hogy új csoportokat különböztetnek meg azóta (parasztlapocka és szárított nyers sonka); valamint, hogy több minőségi paramétert is szigorítottak, csökken például a maximális sótartalom. Szintén fontos újítás, hogy a füstaroma légtérbe történő párologtatásával füstölt terméket nem lehet majd „füstölt”-nek nevezni. Helyette a „folyékony füsttel füstölt…” vagy „füstoldattal füstölt…” jelzőt kell használni.

Előre állítsuk össze a húsvéti bevásárlólistát

Tudatos vásárlással számottevő pénzt és időt spórolhatunk, ráadásul akár egy füst alatt letudhatjuk az egész ünnepi bevásárlást, és biztosan nem felejtünk el megvásárolni semmit. A bevásárlólista a kutatások szerint abban is segít, hogy ne vegyünk több élelmiszert, mint amire szükségünk van, így mérsékelhetjük az élelmiszerpazarlást is.

  • Tervezzük meg előre, mi kerül majd az ünnepi asztalra, és kizárólag az ezen ételekhez szükséges alapanyagokat vásároljuk meg!
  • Gondoljuk át előre, mit, hol fogunk beszerezni!
  • Készüljünk elegendő bevásárlótáskával, zacskóval, hogy a különböző élelmiszereket elkülönítve tudjuk hazaszállítani! Fontos szempont, hogy ne kelljen a boltban feleslegesen újat vennünk, ezzel a környezetet és a pénztárcánkat is kíméljük. A mélyhűtött termék vásárlásánál hűtőtáskával is készüljünk!
  • Már mielőtt elindulnánk a boltba, mossuk meg alaposan a kezünket, használjunk lehetőleg fertőtlenítőszert is. Jelenleg az üzletekben is javasolt kézfertőtlenítő-szert kihelyezni a vásárlótérbe, vegyük igénybe őket!

Az üzletben csak olyan csomagolt árut vegyünk le a polcról, ami szennyeződésektől mentes. Különösen fontos - a magunk, és a többi vásárló érdekében -, hogy csak azt a terméket fogjuk meg, amit végül a kosarunkba is teszünk. A csomagolatlan termékeknél fokozottan ügyeljünk a kihelyezett mérő-, szedő- és fogóeszközök helyes használatára. Az ilyen termékeket úgy csomagoljuk el, hogy ne szennyezhessék be a kosarunkban lévő többi árucikkel egymást.

Címlapkép: Getty Images