Nem lesz elég hazai tojás húsvétra: brutális áremelkedést hozhatnak az ünnepek

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Nem lesz elég hazai tojás húsvétra: brutális áremelkedést hozhatnak az ünnepek

A sonka mellett a tojás is igen előkelő helyet foglal el a húsvéti ünnepi asztalon. Most annak jártunk utána, mi a helyzet, lesz-e elég magyar tojás, hogyan alakult az elmúlt időszakban a tojástermesztés, milyen problémákkal küzdenek most a termelők. Mennyire érzik a termelők az inflációt, a gabona- és az üzemanyagárak emelkedését? Számíthatunk még további áremelkedésre?

Húsvéttól függetlenül a tojásfogyasztás – legalábbis 2013 óta - Magyarországon évről-évre nőtt, egészen a tavalyelőtti évig. Az egy főre jutó fogyasztás 2019-ben 243 db volt, a 2020-as KSH-adat szerint viszont némileg visszaesett: akkor 240 tojás jutott minden állampolgárra, nagyjából annyi, mint tíz évvel azelőtt.

A statisztikai adatokból ugyanis az is kiolvasható, hogy 2005-ben az évi fejenkénti adag még 280 darab volt, 15%-kal több, mint 2020-ban. A lakosság tojásfogyasztása 2013-ban érte el a mélypontot, akkor olyan 210 tojás lehetett a fejenkénti átlagos mennyiség – ehhez képest aztán valóban egyre több és több tojás fogyott a magyar piacon, egészen 2019-ig.

A tojás ára is folyamatosan nőtt az elmúlt 15 évben

Azt kell látnunk, hogy a tojás ára 2022-ben eddig nem sokat változott, sőt a 2018-as (!) év eleji szinthez képest sem igazán szembeszökő a különbség – igaz, azóta volt idő, amikor a tojás érezhetően lefelé mozgott. Viszont egy évvel ezelőtt, 2021 februárjában 10 darab tojás átlagos fogyasztói ára (KSH) 442 forint volt, az elmúlt egy év alatt pedig 57 forinttal drágább lett. Nézzük ennek az ütemét:

  • 2018. február: 546 Ft/10 darab
  • 2018 augusztus: 392 Ft/10 darab
  • 2019. február: 407 Ft/10 darab
  • 2020. február: 422 Ft/10 darab
  • 2021. február: 442ft Ft/10 darab
  • 2021. október: 469 Ft/10 darab
  • 2021. november: 480 Ft/10 darab
  • 2021. december: 491 Ft/10 darab
  • 2022. január: 498 Ft/10 darab
  • 2022. február: 499 Ft/10 darab
A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára Magyarországon (2005-2021)
A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára Magyarországon (2005-2021)

Az árak alakulása idén áprilisban - húsvét előtt

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 31,64 forint/darab volt 2022 első tizenegy hetében, ami 14 százalékkal haladta meg a 2021. év azonos időszakának átlagárát.

Ezen belül:

  • az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 15 százalékkal 33,0 forint/darabra,
  • az L méretosztályú, dobozos tojásé 20 százalékkal 38,74 forint/ darabra nőtt.
  • az M+L dobozos tojás 37 forint/darab lett
  • Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 14 százalékkal 28,68 forint/darabra,
  • az L-es tálcás tojásé 11 százalékkal 31,72 forint/darabra emelkedett ugyanekkor
  • az M+L tálcás tojás 34,62 forint/ darabra emelkedett

A mélyalmos étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 33,51 forint/darab volt 2022 első tizenegy hetében, ami 16,5 százalékkal haladta meg a 2021. év azonos időszakának átlagárát. Ezen belül:

  • az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 31,45 forint/darab,
  • az L méretosztályú, dobozos tojásé 36,45 forint/darab volt (utóbbi ára 29 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakét).
  • az M+L dobozos tojás ára 38,2 forint/darab lett
  • az M-es tálcás mélyalmos tojás csomagolóhelyi ára közel 26 százalékkal 35,08 forintra emelkedett.
  • az L-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 44,59 forint volt a vizsgált időszakban.
  • az M+L tálcás tojás pedig 41,78 forint/darabra emelkedett

Az elmúlt évtizedekben felére csökkent a termelés

A tojásfogyasztás növekedése jó hír, de közben azt kell látni, hogy az elmúlt 30 évben majdnem 50%-kal csökkent a tyúktojás-termelés Magyarországon. Míg 1990-ben 4679,1 millió darabot állítottak elő, ez 2020-ben már csak 2540,6 millió tojás volt. Szép Imre, az MTTSZ elnöke az Agrárszektornak elmondta, hogy a cél a teljes önellátottság megteremtése étkezési tojásból. Mára az igény 85-90%-át termelik meg a magyar vállalkozások.

Problémát jelent azonban az ágazatban a tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára közti óriási különbség. Ez a rés már 2005-ben is, amikor még csak 12 forint volt a tojás darabjának felvásárlási és 20 forint a fogyasztói átlagára, 40%-os volt. 2020-ra azonban ez a különbség, 19 forintos felvásárlási és 43 forintos fogyasztói átlagárral, közel 130%-os lett. Vagyis a pénz java része nem a termelőkhöz, hanem a piac feldolgozó-közvetítő szereplőihez megy.

Tojástermelés Magyarországon (1990-2020)
Tojástermelés Magyarországon (1990-2020)

Így került egyre aggasztóbb helyzetbe a magyar tojáságazat

2020 óta gyakorlatilag nem drágult a tojás átvételi ára, miközben a takarmányárak hónapok óta folyamatosan emelkedtek. A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) nemrég kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy a takarmányok minimum 30 százalékkal drágultak az egy évvel ezelőttiekhez képest, míg a tojás ára 1%-kal se nőtt. A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára, dr. Molnár Györgyi akkor azt nyilatkozta, hogy rendkívül nagy az elkeseredettség az ágazatban, amit csak egy masszívabb áremeléssel lehetne megmenteni.

A szakértők szerint – jegyezte meg az Agrárszektor – minimum 30%-kal drágábbak a takarmányok, mint egy évvel korábban, márpedig a tojáságazatban az előállítási költségek mintegy 70%-át a takarmány teszi ki, erre jönnek még rá a szortírozási, csomagolási és szállítási költségek.

Magyarországon 1,27 milliárd darab tojást termeltek tavaly a regisztrált gazdálkodók, mintegy 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Mára veszteséges ez az iparág

A tojástermelés ma Magyarországon abszolút az önköltség alatt van - emelte ki egy korábbi interjúban dr. Molnár Györgyi, aki tavaly elmondta, hogy az ágazatban még erősen érezhető volt a koronavírus-járvány hatása, és nem lehetett tudni, ez eddig tart. Dr. Molnár Györgyi szerint korábban nem tapasztalt elkeseredettség uralkodott, többen azon gondolkodnak, hogy végleg felhagynak a tojástermeléssel.

Lesz elég tojás az idei húsvétra?

Kíváncsiak lettünk volna, idén mi a helyzet, hogyan alakult itthon, az elmúlt időszakban a tojástermesztés, milyen problémákkal küzdenek most a termelők? Sikerült-e árat emelni? Éves szinten mennyivel nőtt tojás ára? Mennyire érzik a termelők az inflációt, a gabona- és az üzemanyagárak emelkedését? Számíthatunk húsvétig még áremelkedésre? A Tojásszövetség azt ígérte, hamarosan megkapjuk a választ, amit külön cikkben hamarosan közölni fogunk.

Most érkezett a hír: kemény tojásdrágulás jön Magyarországon

Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is - derül ki az Agroinform elemzéséből. A takarmány-, energia- és munkaerőköltségek megugrása miatt már rövidebb távon, a ketreces technológia esetleges tiltása miatt hosszabb távon is további jelentősebb áremelkedésre lehet számítani - tették hozzá.

A takarmányok ára a tojástermelésben majdnem 40 százalékkal haladta meg a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbit, eközben a termelők mindössze 16 százalékkal magasabb, 28,17 forintos termelői áron tudták értékesíteni a tojást. A szintén jelentősen megugró energia- és munkaerőköltségek tovább rontották az ágazat jövedelmezőségét, így 2022 elejére az ágazatban működő 550 gazdaság jelentős része már önköltségi szint közelében vagy az alatt működött. Jelenleg legalább 40 forintos termelői ár tudná biztosítani a stabilitást az ágazatban - állapította meg az elemzés.

Mi lesz így a hazai tojással?

Dr. Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft ügyvezető igazgatója a HelloVidék kérdésére közölte, hogy sok pontatlan információ jelent meg az elmúlt időszakban a tojás árával és a hazai ellátással kapcsolatosan. Felméréseik szerint a 10 darabos dobozos tojások fogyasztói ára jelenleg 539-699 forint között mozog mérettől és tartásmódtól függően. A tendencia növekvő, húsvétig további áremelkedés várható. A Farm Tojás becslései szerint 600-750 forint közötti fogyasztói árakra is lehet számítani a 10-es dobozos termékek esetében.

Az ügyvezető igazgató viszont kiemelte azt is, hogy pánikkeltés az, hogy háromszorosa lesz a tojás ára, mert az EU betiltja a ketreces tartást. A valóságban erről még csak egyeztetések folynak, ha így is lesz, az csak 2027-2030 között várható. Ez még 5-8 év, tehát nem befolyásolja a jelenlegi árakat. A most tapasztalható áremelkedés oka főleg a költségek durva növekedése és a felgyorsult infláció, amelyet az orosz-ukrán konfliktus is gerjeszt.

A Farm Tojás ügyvezetője szerint húsvétkor nem lesz elég hazai tojás, normál esetben sem elég a hazai termelés az igények ellátására:

Húsvétkor meg különösen nem, mert ilyenkor közel duplájára nő az igény. A hazai termelés átlagosan 70-75%-osan tudja biztosítani az ellátást, így 25-30% behozatalra van szükség EU országokból. A tartósan magasabb árak beindíthatják a hazai termelés növekedését, de ehhez hosszú évek kellenek és rengeteg befektetés, ugyanis az új istállók építése lassan megy és nagyon sokba kerül. Kiszámíthatóvá kell tenni a piacot, hogy a termelői bizalom és motiváció helyreálljon!

-tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tojás

tojásszövetség

infláció

mezőgazdaság

tojásfogyasztás

áremelkedés

húsvét

tojásos ételek