Elég egy apró figyelmetlenség, hogy porig égjen a házunk: mutatjuk, mire figyeljünk karácsonykor

HelloVidék 2023. december 18. 06:25

A legfrissebb adatok szerint évente csaknem hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban van a házakban füstérzékelő. Pedig a szakemberek szerint, ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni. Most, az ünnepek közeledtével Mukics Dániel tűzoltó alezredessel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjével beszélgettünk arról, mire érdemes figyelni, hogy békésen, tűzmentesen teljen a karácsony.

Tavaly decemberben naponta átlagosan 24 otthon gyulladt ki, vagyis gyakorlatilag óránként kigyulladt egy lakóépület. Ennek oka, hogy télen a hideg idő miatt többet tartózkodunk otthon, otthon főzünk, többet világítunk, fűtünk és a szabadidős tevékenységeink nagy részét is otthon töltjük. Ezek mind-mind hozzájárulnak a lakástüzek kialakulásához. Ráadásul decemberben olyan tűzveszélyes ünnepi kiegészítőkkel dekoráljuk az otthonunkat, mint a fényfüzérek, adventi koszorú és karácsonyfa.

  • Idén decemberben már 257 lakóépület gyulladt ki. Ezekben a tüzekben 16-an megsérültek, heten pedig életüket vesztették.
  • December 8-án hajnali fél ötkor Mezőberényben keletkezett tűz. Egy 250 négyzetméteres családi ház és a vele egybeépített összesen 125 négyzetméternyi melléképületek égtek. A tűz 250 négyzetmétert érintett.
  • December 11-én reggel kigyulladt egy ötven négyzetméteres lakás a főváros tizenkilencedik kerületében, Kispesten, az Endresz Görgy utcában. A tűzoltók percek alatt a helyszínre értek és hamar megfékezték a lángokat. Az egységek átvizsgálták a sűrű füsttel telítődött ingatlant, a lakás egyik helyiségében két embert találtak, akiken már nem lehetett segíteni. A szobában egy ágy égett, a lángokat egy harmadik ember próbálta megfékezni, őt füstmérgezéssel szállították kórházba.
  • Szintén december 11-én a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon egy korábbi tűz nyomait és egy középkorú férfi holttestét találták meg. A Pacsirta utcában egy ötven négyzetméteres ház tizenhat négyzetméteres szobájában volt korábban tűz. A helyszínen egy megolvadt elektromos radiátor volt. Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség.

Ez csak három példa azon esetek közül, amelyek szinte minden nap előfordulnak

- mondta Mukics Dániel.

A leggyakrabban elektromos hiba miatt, nyílt láng miatt, a fűtés hibája miatt, vagy dohányzás miatt keletkeznek lakástüzek. Ha megnézzük, hogy melyik helyiségben keletkeztek a tüzek, akkor első helyen a konyha, másodikon a kémény, harmadikban pedig a hálószoba áll

- tette hozzá.

Adventi koszorú

Évente 50 lakástűz keletkezik adventi koszorúk miatt. Ha nincs a gyertyák alatt egy kis fém alátét, amint leég a gyertya, égni fog a koszorú is, és ha nem észleljük időben, az asztal és a szoba is. Inkább meg se gyújtsuk a koszorún a gyertyákat, ha nincs a gyertyák alatt ez a kis fém alátét.

Az sem mindegy, hogy hova tesszük az adventi koszorút. Sokan az ablakba teszik, ahol meggyújtja a függönyt, vagy az ablakkeretet. Mindegy, hogy hova tesszük, a lényeg, hogy ne legyen a közelében semmi, ami meggyulladhat. A legjobb megoldás, ha a koszorút is egy tűzálló tálra tesszük. Az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjunk magára.

A legtöbb adventi koszorú miatti tűz, alig egy négyzetméteres, de általában annyira kormosak lesznek a tűztől a falak, hogy újra kell festeni az egész szobát. Ha nem akarunk több százezres károkat karácsony előtt, előzzük meg az adventi koszorú okozta tüzeket.

Karácsonyfa

Sokan már december elején karácsonyfát állítanak. Ezeket a fenyőket már november közepén kivágták, így aztán egy fűtött épületben hamar és nagyon kiszáradnak. A kiszáradt fenyő pedig annyira jól ég, hogy ha meggyullad egy ponton, csak néhány másodperc és az egész fa lángolni fog, az égő fa pedig mindent meggyújt maga körül. Lehet késleltetni a fenyő kiszáradását azzal, hogy megvásárlás után egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő. Így magasabb a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg.

Akár igazi, akár műfenyőnk van alapszabály, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől, bármilyen hőforrástól legalább másfél méterre tegyük. Ne díszítsük gyertyákkal, vagy csillagszórókkal. A hagyományos izzók nagyon felforrósodhatnak, ezért inkább LED égősort tegyünk rájuk. De még ezt is kapcsoljuk ki éjszakára.

Fényfüzérek

A fényfüzérekkel, égősorokkal, karácsonyi díszkivilágítással kapcsolatban arra figyeljünk, hogy ne használjunk gagyi, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt termékeket. A fényfüzérekből létezik beltéri és kültéri változat is. Bent mindegy, hogy melyiket használjuk, viszont kint, csak kültérivel díszítsünk.

Ha régi fényfüzért használunk, nézzük, meg hogy nem sérült-e. A sérült, vagy megtört a vezetéke, vagy a hosszabbítónk tört meg, eldeformálódott, megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Az elemes fényfüzérek alacsonyabb feszültségen működnek, de sérülés esetén még ezek is okozhatnak tüzet.

Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre épp szükségünk van, akkor is ki kell fektetni az egészet. Ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, annyira fel fog forrósodni, hogy meg fog gyulladni. Az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal, vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert sérül, megtörik a vezeték és kész is a lakástűz. Éjszakára mindig húzzuk ki a fényfüzért a konnektorból.

Csillagszórók

A csillagszórók a legkönyebben beszerezhető, legegyszerűbben működő tűzijátékok. Azért nagyon veszélyesek mert 1000 és 1600 Celsius-fok közötti hőmérséklettel égnek. A forró szikrák egészen messze is elpattanhatnak és nagyon könnyen meggyújthatják a környezetüket. Ezért különösen fontos hogy ne tegyünk csillagszórókat a karácsonyfára. Egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg. A legbiztonságosabb, ha kültéren használjuk ezeket. A leégett, de még forró csillagszórót nem szabad egyből a kukába dobni, mert abból is tűz lehet. Tegyük egy pohár vízbe először kihűlni.

Tűz a konyhában

Az ünnepi sürgés forgásban egyszerre több főzőlapon és a sütőben is készülnek az ünnepi finomságok. A nagy kapkodásban előfordul, hogy megfeledkezünk az ételről és az több időt tölt a sütőben, mint ahogyan azt a recept javasolja. Azért, hogy megelőzzük a tüzet, állítsuk be a telefonunkon az időzítőt akkorra, amikor elkészül az étel, vagy amikor meg kell keverni. Így biztosan nem fogunk megfeledkezni róla.

Ha mégis ügyetlenek voltunk és meggyulladt a tűzhelyen az étel, ne oltsuk vízzel, mert csak nagyobb lesz a tűz. Ha például égő olajat oltanánk vízzel, akkor a víz szabályosan ki fogja robbantani az égő olajat, az pedig mindent meggyújt maga körül. Tegyük rá a fedőt és kapcsoljuk ki a tűzhelyet.

Ha a sütőben gyulladna meg az étel, egyszerűen kapcsoljuk ki a sütőt, és várjuk meg míg a tűz kialszik. Utána konyharuhával vigyük ki az ételmaradékot a szabadba, ahol nem tud semmit meggyújtani. A tűzhely mellől pakoljunk el, mert gyakori, hogy egy-egy műanyag-nyelű kés, vagy vágódeszka, vagy az egyik hozzávaló csomagolása rálóg a tűzhelyre és meggyullad. Ha nem akarjuk felgyújtani a konyhát, tartsuk rendben a tűzhely környezetét

Akik elutaznak az ünnepekre, azok áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyek nem szükséges, hogy be legyenek kapcsolva

- hívta fel a figyelmet Mukics Dániel.

A megelőzés egyik legjobb eszköze a füstérzékelő. Egy füstérzékelő mindjárt a tűz keletkezésekor hangosan sípol, így azonnal tudomást szerzünk a tűzről. Van időnk eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat. Azoknál az eseteknél, ahol volt füstérzékelő ott nem történt tragédia, nem volt sérülés, sőt még nagyobb tűz sem. Lehet, hogy egy füstérzékelő nem a legkreatívabb karácsonyi ajándék, de a legpraktikusabb. Egyedül élő idős szeretteinknek vegyünk karácsonyra egy füstérzékelőt. Ezt a szoba közepén a plafonra kell szerelni.

Ha mégis tűz keletkezne otthon

A legfontosabb, hogy meneküljünk ki az épületből és segítsünk másnak is kijutni. Értesítsük a tűzoltókat. Minél hamarabb tudomást szereznek a tűzről, annál hamarabb tudnak beavatkozni, annál több értéket tudnak megmenteni. Ha van otthon egy néhány ezer forintból megvásárolható porral oltó tűzoltó készülék azt bátran használhatjuk, még elektromos tüzekhez is. Otthonra a legjobb választás egy hat kilós ABC porral oltó tűzoltó készülék. Ha gyerekek vagy idősek is laknak ott, akkor érdemes egy könnyebbet is venni, egy két kilós ABC porral oltó tűzoltó készüléket.

Címlapkép: Getty Images