Tízezer adag ételt készítenek 24 mangalicából a nyíregyházi böllérversenyen

MTI 2019. február 6. 14:00
Mintegy tízezer adag ételt készítenek el a főzőcsapatok a 2. Nyírségi Disznótoros Fesztiválon és 18. Nemzetközi Böllérversenyen február 16-án Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

A gasztronómiai program reggel hat órakor huszonnégy mangalica leölésével veszi kezdetét a Sóstói Múzeumfaluban. A főzőversenybe benevezett tizenhét csapat böllérjeinek munkáját szakmai zsűri értékeli csakúgy, mint a hús előkészítését és a nap végén a legízesebb hurkát, kolbászt, toroskáposztát, valamint a legjobb fogópálinkát és forralt bort - ismertette Ulrich Attila, a nyírségi megyeszékhely alpolgármestere és Támba Miklós szervező az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

A csapatok nemcsak a vágási, húsfeldolgozási és szakácsismereteiket mérik össze, hanem a közönséget is igyekszenek jóllakatni, mivel kóstolásra kötelezően kétszáz adag ételt kell elkészíteniük. Ez körülbelül két tonnányi ételt jelent majd; az érdeklődők ötszáz forintos kóstolójegy megváltása után kóstolhatnak bele a disznótoros finomságokba. Az ételek többsége dél körül lesz kész, a türelmetlenebbeknek azonban már kora reggel megízlelhetik például a falusi disznóvágás legkorábban elkészülő ételét, a hagymás vért vagy a májat is.

Az alpolgármester hozzátette, a helyszínre ingyenes, különjáratú buszokat indít az önkormányzat, a múzeumfaluban melegedő pontokat és fedett sátort is kialakítanak, ahová rossz idő esetén behúzódhatnak a látogatók. A közönség szórakoztatásáról egész nap könnyűzenei előadók és néptáncegyüttesek gondoskodnak, a gyerekeket pedig kirakodóvásárral, játszóházzal és fedett körhintával várják a Sóstói Múzeumfaluban.