Rekord sokan látogatnak ebbe a magyar nemzeti parkba: ezt keresi mindenki

HelloVidék 2019. szeptember 16. 16:01
Idén is rekordokat döntött a vendégforgalom a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein, a legtöbb bemutatóhelyen sokkal több vendég fordult meg idén nyáron, mint 2018-ban. – nyilatkozta Nagy Júlia, az Igazgatóság ökoturisztikai vezetője.

Idén tavasszal indult el az Igazgatóság Bükk-vidék Geopark népszerűsítését célzó kampánya, elsősorban az egyéni turistákra fókuszálva. A kampány sikerét mutatja, hogy a legnagyobb forgalomnövekedést a Bükkben regisztrálta az Igazgatóság. A lillafüredi Anna-barlangban a 2017. évi vendégforgalmat 26%-kal haladta meg az idei látogatószám, a tavaly január-augusztusi vendégforgalomnak pedig közel a háromszorosát regisztrálták, 53%-os növekedéssel.

Jelentős vendégforgalom növekedés jellemezte a szilvásváradi bemutatóhelyeket is: a Millenniumi Kilátóba 28%-kal mentek fel többen, mint a tavalyi évben, a Szalajka-völgyi Információs Ház forgalma pedig, ahol ebben az évben különféle foglalkoztató programokkal is várták az érdeklődőket, a duplájára nőtt. A látogatószám növekménybe nem tartozik bele, de kiemelendő, hogy már az idén tavasszal átadott Szomolyai Kaptárkő bemutatóhelyen is 5775 ember fordult meg augusztus végéig.

A tendencia – ha nem is ilyen mértékben – folytatódott idén is, az év elején, április végéig a tavalyi hasonló időszakban regisztrált forgalom négyszeresét fogadta a terület, a nyári hónapokban pedig 7,6%-kal nőtt a vendégek száma a tavaly nyári hónapok forgalmához képest, így összességében augusztus végéig a BNPI bemutatóhelyeit több mint 15.000 fővel keresték fel többen, mint 2018 hasonló időszakában.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai szakemberei arra kérik a látogatókat, hogy az őszi időszakban is figyeljenek oda a környezeti fenntarthatóságra, ne szemeteljenek az erdőkben, legyenek ökotudatosak a pihenésük során. Az Igazgatóság tanácsai ezzel kapcsolatban itt olvashatók. A jegyvásárlások esetén a sorban állás elkerülésére pedig javasolt az online jegyvásárlást választani a weboldalon, amellyel szintén hozzájárulhatunk a környezetünk védelméhez.