Íme, itt az országos poloskatérkép: mutatjuk, hol várható a legnagyobb őszi poloskainvázió

HelloVidék   
  Megosztom
Íme, itt az országos poloskatérkép: mutatjuk, hol várható a legnagyobb őszi poloskainvázió

Ezen az őszön is mind gyakoribbá válik a városlakók kényszerű találkozása a poloskákkal. A hűvösödő éjszakák miatt, a közelgő tél elől ugyanis tömegesen hagyják el eddigi felségterületüket, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb áttelelőhelyet nyújtó lakókörzeteket. A három éve készült országos poloskatérkép viszont jól mutatja, hogy a kártevőkre mely területeken számíthatunk leginkább.

Magyarországon számos poloskafaj őshonos, ám valójában két invazív típusuk okozza a városlakók által is rendre megtapasztalt kellemetlenségeket. A vándor- és az ázsiai márványospoloskáról van szó. Előbbi Kelet-Afrikában, illetve Dél-Európában őshonos, a 2000-es évek elején jelent meg nálunk – ebben minden bizonnyal az éghajlatváltozás is szerepet játszott. Utóbbi pedig vélhetően nemzetközi kereskedelmi szállítmányokkal, „potyautasként” érkezett Európába. Hatékony természetes ellenségeik hazánkban egyelőre nem ismertek, így gyakorlatilag akadálytalanul szaporodhatnak és terjeszkedhetnek. A tavalyi aszályos nyár ugyan visszavetette aktivitásukat – nem voltak kedvükre a szárazság miatt megváltozott növényi nedvek –, de idén újra erős szezonjuk volt.

Hogyan védekezzünk a poloskák ellen?

Ami a lakossági észleléseket illeti, a Bábolna Bio által korábban készített országos poloskatérkép (2020) megmutatja, hogy a kártevőkre mely területeken számíthatunk a leginkább. De mit tehetünk az ellen, hogy pont a mi lakásunkban találjanak téli menedéket? Nagyon fontos a mechanikai védekezés – a nyílászárókhoz tökéletesen illeszkedő szúnyoghálók –, de hatékony irtószerek is rendelkezésünkre állnak, mint például a poloskariasztó aeroszol – derül ki mindez a cég közleményéből.

A kártevők elleni védekezés nemcsak azért fontos, mert a jelenlétük kellemetlen, hanem például azért is, mert hatalmas károkat okoznak a mezőgazdasági területeken, a házak körüli kiskertekben – itt elsőszámú közellenség számítanak –, ugyanakkor egy jót azért el lehet mondani róluk: nem veszélyesek az emberre, nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket, nem jelentenek közegészségügyi problémát. Tulajdonképpen csodálatos, hogy ezek a rovarok anélkül, hogy ennének-innának, kihúzzák a teljes telet, hogy azután tavasszal kirajzzanak a búvóhelyükről.

Egy növényorvosi-rovarász tapasztalatokon alapuló elmélet szerint az őszi berajzás előtt előbb egy előcsapat érkezik, amely felderíti és illatanyaggal megjelöli az áttelelésre alkalmas helyet, azután jön a poloskahad. Egy éjszaka akár 100 km-re is képesek elrepülni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

poloska

poloskainvázió

kártevők

kert

otthon

rovarok

rovarirtás