Hihetetlen, mennyibe kerül ma Magyarországon ez a sport: mutatjuk, hol érdemes kipróbálni

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlen, mennyibe kerül ma Magyarországon ez a sport: mutatjuk, hol érdemes kipróbálni

Egyre közeleg a tél, ezzel együtt a hideg idő is, valamint az ünnepek. Ilyenkor minden város kicsit felpezsdül az adventi vásárok miatt. Korábbi cikkünkben szemügyre vettük az ország keleti, északkeleti városainak adventi vásárait, azonban ebben a cikkben az ezeken a helyeken található korcsolyapályáknak néztünk utána. Gyakori kellékei az adventi forgatagoknak a műjégpályák, de a városi jégcsarnokok is kedvelt szórakozási célpontok a téli időszakban. Most megnéztük, hogy Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon és Egerben mennyibe fáj, ha a vásárokon vagy a jégcsarnokokban szeretnénk csúszkálni, illetve annak is utána néztünk, hogy a különböző komplexumok, mit kínálnak a pénzünkért.

Debrecen

A Debreceni Jégcsarnok az év többi napján is várja a látogatóit, nem csak az adventi forgatag időszakában. A komplexum szolgáltatásai a vizsgált megyeszékhelyek között az egyik legdrágább kategóriába tartoznak. Itt egy felnőtt belépő 2200 forintba kerül alkalmanként. A diák/nyugdíjas jegy 1900 forintot kóstál, de vannak kedvezményes családi jegyek is. Három fő esetén (két felnőtt és egy 18 év alatti gyermekkel) 4500 forintba kerül egy alkalom, illetve a négy fős családi jegy (ami két felnőtt és két 18 éves kort nem betöltött gyermek jegyét foglalja magába) 5900 forintba fáj. Továbbá itt arra is van lehetőség, hogy csoportos jegyet váltsunk, ezt minimum 15 fővel vehetjük igénybe, és 1600 forint/fő/alkalom a tarifája. Egy alkalom egyébként két és fél órát jelent.

A jégcsarnokba akár bérletet is válthatunk, amennyiben gyakran látogatnánk. Az 5 alkalmas felnőttjegy 8200 forint, míg ugyanennyi alkalomra a diákoknak, nyugdíjasoknak 7400 forintot kell fizetniük. 10 alkalmas bérlet esetén a felnőtteknek 16 000 forintot kell fizetniük, a diákoknak, időseknek pedig 14 000 forintot. De, ha ezzel sem érnénk be akkor akár az egész jégpályát kibérelhetjük magunknak, egy óra ára 67 000 forint, amihez még hozzá kell számolnunk az áfát. Amennyiben nincsen saját jégkorcsolyánk, nem kell aggódnunk, hiszen a komplexumban bérelhetünk a lábméretünknek megfelelő korcsolyát, ennek 1200 forint/pár/alkalom az ára. Saját korcsolyánkat pedig éleztetni tudjuk, aminek 1500 forint/pár az ára.

Ugyanakkor az ország második legnagyobb városában nem csak a jégcsarnokban csúszkálhatunk a jégen. Az idei adventi vásáron is lesz jégpálya a város szívében. Ez november 25-től várja az érdeklődőket és egészen január 8-ig nyitva lesz. Itt a belépő árak egységesen 1200 forintba kerülnek majd, illetve a kísérőknek is jegyet kell majd váltaniuk, ők 500 forint ellenében léphetnek be a pálya területére. Itt is lesz majd lehetőség a kölcsönzésre 1100 forintba kerül majd egy pár, az élezés pedig 1600 forint lesz.

Nyíregyháza

Nyíregyházán a helyi jégpályán - akárcsak Debrecenben - egész évben járhatunk korcsolyázni. Hétfőtől péntekig este héttől kilenc óráig van lehetőségünk csúszkálni a jégen. Hétvégén azonban több alkalom is nyitva áll a látogatók előtt, ugyanis szombaton és vasárnap 11:45-13:30, 16:30-18:30, 19:00-21:00 időpontokban hasíthatjuk kedvünkre a jeget.

Ez a pálya kicsit barátibb árakkal várja az érdeklődőket, mint a debreceni testvére, sőt a jégcsarnok oldalán közzétett információk szerint a tavalyi árakkal mennek neki az idei szezonnak is. Itt egy felnőttjegy 1500 forintba kerül egy alkalomra, a diák és nyugdíjas jegy 1000 forint, a kísérő jegy pedig 500 forintba kerül a helyszínen. Itt több csoport-jegy is van. Egy felnőtt, két gyermek esetén 3000 forint a belépő, egy felnőtt, három gyermek esetén 4000-et, két felnőtt, egy gyermek esetén 3500-at, két felnőtt, két gyermek esetén 4500-at, két felnőtt, 3 gyermek esetén pedig 5000-et kell, hogy kiadjunk. A korcsolya bérlést Nyíregyházán 500 forintért adják, az élezést pedig 1000 forintért vehetjük igénybe.

Habár a városban megrendezik az adventi vásárt, arról azonban nincs információ, hogy itt jégpályát üzemeltetnek-e majd.

Miskolc

2014-ben adták át az ország második standard méretű fedett jégpályáját az országban, ahol akár nemzetközi eseményeket is megrendezhetnek, mint például hoki meccset. Azonban a közönség számára is bejárható a csarnok. Ide a felnőttjegy 2500 forint, a diák és nyugdíjas jegy 2000 forint, a családi jegy (két felnőtt, két gyermek) pedig 7500 forint a Miskolci Szabadidő Központ oldala szerint. A komplexum pénztára hétfőtől csütörtökig nyolc és délután négy óra között várja az érdeklődőket, pénteken nyolc és délután egy óra között. Közönségkorcsolyára az esemény megkezdése előtt negyedórával, valamint a befejezés előtt 30 perccel válthatunk jegyet, sőt akár online is vásárolhatunk belépőt. De akiknek ez nem volna elég, azok számára jó hír, hogy a létesítmény rendelkezik egy szabadtéri jégpályájával is. Ide a belépő a felnőtteknek 1200 forint, diákoknak 800 forint, a családi jegy pedig 3000 forint, a miskolc.hu leírása szerint legalábbis így van. Azonban a leírások alapján nem teljesen egyértelmű, hogy a pályákat hogyan és milyen árban vehetjük igénybe, ezzel kapcsolatban meg is kerestük a komlexumot, akik nem tudtak egyértelmű választ adni.

Miskolcra eddig nem nagyon volt jellemző az adventi vásárok tradíciója. Pár bódé szokott lenni a város főterén, és ennyiben nagyjából kis merült a dolog. Azonban idén ez másképp lesz, ugyanis a város polgármestere Veres Pál bejelentette, hogy a tavalyinál sokkal több és színesebb programokkal készülnek az adventi hetekre - erről a Minap írt. A bejelentésben szó esik egy jégpályáról is, ami az Erzsébet téren lesz és december 1-től január 7-ig várja a csúszkálni vágyókat. A Minap írása szerint a jégpálya árai minimális felárat fognak magukba foglalni. A jégpálya december első napján délután kettőtől várja az érdeklődőket és nem fog bezárni a karácsonyi és szilveszteri időszakban sem.

Eger

Egerben nincsen fedett jégcsarnok, csupán egy műjégpálya volt a városban, ugyanakkor már az sem elérhető a Heol.hu információi szerint.

Fontos még megemlíteni azt, hogy ugyan Eger városa nem büszkélkedhet olyan jégcsarnokkal mint mondjuk az előbbi Miskolc, mégis tervben van egy jégcsarnok építése a Rózsa Károly és a Bem tábornok tér környékén. A beruházás még tervezés alatt áll, ugyanakkor azt már tudni lehet, hogy nem kevesebb, mint kétmilliárd forintos büdzsé áll rendelkezésre a komplexum megépítésére.

Illetve Eger vonatkozásában sem merül fel, hogy lesz-e jégpálya az adventi vásáron. A Heol cikke szerint legalábbis nem lesz.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

korcsolya

jégpálya

műjégpálya

árak

debrecen

miskolc

nyíregyháza

eger

ünnepek

szórakozás

hellovidek