Időutazó fesztivált rendeznek Tatán: íme a programok listája, ezeket kár lenne kihagyni!
A hétvégén rendezik a Tatai Patara 1597 elnevezésű, török kori történelmi fesztivált, melyen a végvári katonák életét és a vár visszafoglalásának történetét elevenítik fel - közölték a szervezők az MTI-vel. A rendezvénysorozat megnyitó ünnepségét május 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor rendezik az Öreg-tó partján. A korhű ruhákba öltözött, autentikus fegyverzettel felszerelt múltidézők a fennmaradt történelmi dokumentumok, így gróf Pálffy Miklós győzelmi jelentése alapján játsszák újra a magyar és a török hadak közt 427 évvel ezelőtt lezajlott összecsapásokat.
A rendezvényen több mint 500 hagyományőrző mutatja be az érdeklődőknek működés közben a korabeli muskétákat, mozsárágyúkat és falkonettákkat. A látogatók megkóstolhatják neszmélyi borvidék borait és a törökkori konyha remekeit.
A diákok a Deák-Patara és Honvédelmi Nap "időutazásán" megismerhetik a török hódoltság alatti Magyarország történelmét, a legkisebbeket pedig Aprajafalva várja.
Az eseményen a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár haditechnikai bemutatóval várja az érdeklődőket, akik a helyszínen 135 kézműves vásározó portékáiból válogathatnak. A programsorozat látványos eleme lesz péntek este, a muskéták sortüze után az Öreg-tóra fáklyákkal megvilágítva kievező naszádokról indított tűzijáték, illetve a patara vasárnap délutáni bevetésével színesített ostrom, a magyar zászló kitűzése a vár fokán.
A XVI. század végén a tatai vár, Komárom és Győr elővára, számos alkalommal gazdát cserélt. A gróf Pálffy Miklós komáromi várkapitány vezette hadak 1597 májusában Dunaalmás felől rejtve közelítették meg az erődítményt, és május 23-án, az esti órákban kezdték meg a támadást. Magyarországon itt vetették be először a Johann Bernstein hadmérnök által működtetett patarát, amely egy bronzból készült, puskaporral megtöltött harang alakú eszköz volt. Begyújtása után a várkaput berobbantva nyitotta meg az utat az ostromló királyi hadak előtt.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)