Kalandra fel! 7 bakancslistás vidéki kalandpark, amit vétek lenne kihagyni
Május elseje jó alkalom arra, hogy szeretteinkkel legyünk, és önfeledten kikapcsolódhassunk. A jó időjárásnak köszönhetően szerencsére már rengeteg kalandpark megnyitotta kapuit szerte az országban. A legtöbb helyen izgalmas kötélpályák, lengőhidak, csúszdapályák, tanösvények, erdei labirintus, íjászat, ládaépítés, rodeó bika, paintball, quadpálya, légvárak, csúszdák várják az érdeklődőket. A hazai kalandparkok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek idehaza, a legtöbb helyen extrém helyzetekben is kipróbálhatjuk már magunkat anélkül, hogy valós veszélybe kerülnénk közben. Az elszálló infláció ugyanakkor komoly kihívás elé állította a kalandparkokat is. Az általunk megérdezett parkok közül, van olyan, ahol idén átlagosan 10 százalékkal nőnek az árak.
Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai kalandparkok, amelyek nemcsak önfeledt szórakozást kínálnak, hanem remek alkalmat arra is, hogy megismerjük a saját határainkat.
Természetesen mindegyik parknak megvan a saját specialitása, legyen szó a legegyszerűbb kötél és palló alapú ügyességi pályáktól vagy az észveszejtő canopy lecsúszásokig.
Ezek a létesítmények nemcsak a családosok számára lehetnek ideálisak, hanem az osztálykirándulások, céges csapatépítő tréningek lebonyolítására is. Mi most elhoztunk 7 szuper kalandparkot, amelyek közelében számos más látványosság is található, így a családi vakáció tökéletes pontjává válhatnak.
Serpa Kalandpark – Balatonfűzfő
A Serpa Kalandpark 2003-ban nyitott meg Balatonfűzfőn a Balatoni bob pálya és a Balaton uszoda tőszomszédságában. A parkban lehetőség van falmászásra, emellett van még drótkötélpálya, íjászat, és különféle akadálypályák is.
Ezenkívül van RC autó és a 120 négyzetméteres medencében RC hajók várják a kikapcsolódni vágyó gyermekeket, felnőtteket, családokat, osztályokat, cégeket. A Serpa Kalandpark területére a belépés díjtalan. Fizetni csak az eszközök használata után kell.
Nyitvatartás
Március 29-től május 15-ig
- 10:00-17:00
Árak:
Falmászás
- 1 800 Ft / mászás
Íjászat
- 1 800 Ft / 10 lövés
RC autó
- 1 500 Ft / 5 perc
RC hajó
- 2 000 Ft / 5 perc
Kis Vuk út - gyermek kezdő akadálypálya
- 3 000 Ft / menet
Karak út - gyermek haladó akadálypálya
- 4 000 Ft / menet
Zsigmondy út - felnőtt kezdő akadálypálya
- 3 000 Ft / menet
Drótkötél csúszda
- 1 800 Ft / csúszás
Tavirózsa Kalandpark – Keszthely
A Tavirózsa Kalandpark Keszthely-Kertvárosban a Keszthely-Hévíz összekötő út mellet, Keszthely-Kertváros Hévíz felőli végén, a Kertészeti Centrum területén található. A Kalandpályán összesen 30 kalandelem várja a kikapcsolódni vágyókat.
A park kötélpályája 2021-ben teljes felújításon esett át. A pályán jelenleg 1-1,5 méteres magasságban a könnyebb akadályok mellett nehéz és extrém nehéz akadályok és 3 méteres magasságból induló csúszó pályák is megtalálhatók.
A Tavirózsa Kalandpark aktív szabadidős programot kínál kisgyermekes családoknak és csoportoknak, a kötélpályák mellett van még minigolf, petanque, íjászat, kincsmosó és lézerharc is.
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek
- 10:00-17:00
Szombat
- 10:00-13:00
Árak
Gyerek, diák
- 3 800 Ft
Felnőtt
- 3 800 Ft
Családi (2 felnőtt + 2 gyerek)
- 10 500 Ft
Családi (2 felnőtt + 3 gyerek)
- 13 000 Ft
Sárvári Kalandpark – Sárvár
A Sárvári Kalandpark a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy idén egy új, két tematikájú outdoor szabadulójátékka várják. Mindezek mellett van még között kötélpálya, mászófal, ládaépítés és íjászat is. Igazi bátorságpróba, ahol mindenki megtalálja a maga számára megfelelő játékot.
A szikla és falmászás iránt érdeklődők kedvelt eleme lehet még az égbe nyúló fa törzsére rögzített mászófal, mely különböző távolságú fogásai és a fa dőlése teszi nehezebbé a mászást, bátorságunk mellett ügyességünkre is szükség lesz, hogy felérjünk a csúcsig.
Kicsik és nagyok számára is lehetőség van az íjászatra. A park a kicsikre gondolt, akiket vár a kincskeresés, a biztonságos, tapadókorongos íjászat és a mesebeli szereplők megformálásával készült izgalmas játszótér is.
A 2023-as év vendégszáma 7.723 fő volt, az idei évben pedig egy kisebb belépőszám emelkedéssel kalkulálunk.Tervben van osztálykirándulások, illetve családok számára szálláshelyként funkcionáló modern konténerházak beszerzése és telepítése
- hívták fel a figyelmet lapunknak.
A kalandpark lapunk kérdésére ugyanakkor azt is elmondta, hogy tekintettel az elszálló árakra, idén olyan 10 százalékos emelést kényszerültek végrehajtani az árakban.
Nyitvatartás
2024. május 4-5., 11-12., 18-19-20., 25-26.
- 09:00-17:00
2024. június 1-2., 8-9., 15-16.
- 09:00-17:00
2024. június 22. - szeptember 1. (minden nap)
- 09:00-20:00
Árak
Kötélpálya - 140 cm testmagasság felett
- 4 000 Ft
Kötélpálya - 140 cm testmagasság alatt
- 2 600 Ft
Íjászat - 15 perc
- 2 100 Ft
Famászás - monkey hardver
- 1 400 Ft
Aranymosás
- 1 100 Ft
Logikaland - kincskereső játék
- 1 100 Ft
Kerekerdő Kalandpark – Kerekegyháza
A Kerekerdő Kalandpark Kecskeméttől csak 18 km-re fekszik egy kocsányos tölgyesben. Erdei kötélpályában a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály megtalálhatja a maga számára megfelelő kalandelemeket.
Az erdei kötélpályákon kívül vendégek erdei tanösvényen ismerkedhetnek a helyi élővilággal, labirintusokban bolyonghatnak, használhatják az ugráló asztalt, állatsimogatóban ismerkedhetnek kedvenceinkkel.
A kalandparkban az ide érkezők aktívan sportolhatnak, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek. A park mások mellett lehetőséget biztosít még családi rendezvények lebonyolításához, grillezéshez, bográcsozáshoz is.
Nyitvatartás
Máj.1. - Jún.13.
- 10:00-18:00
Árak
Gyerek (3 éves kortól-140 cm;1,5 óra időtartamra)
- 3 300 Ft
Diák/nyugdíjas
- 4 200 Ft
Felnőtt
- 4 800 Ft
Kalandpark Bobpálya – Balatonboglár
A Balaton déli partján, Balatonbogláron fent a Várdombon egymás mellett található a kalandpark, a bobpálya és a Gömbkilátó, ahonnan pompás kilátás nyílik a magyar tengerre. A parkban egy 580 méter hosszú bobpálya és egy 4 kilométeres kötélpálya húzódik, ahol különböző nehézségi fokozatú akadályokat küzdhet le a látogató.
A parkban több mint fél kilométer hosszú bobpálya húzódik, ahol kétszemélyes bobokkal lehet száguldani. A kalandpálya egy 4 kilométeres kötélpálya-rendszerből áll, amit a kezdők és a haladók egyaránt használhatnak, hiszen annak különböző nehézségi szintjei is vannak.
A kötél- és bobpályán kívül még számtalan szolgáltatást nyújt a park. Ezek között ott van a sörösrekesz rakás, a játszótér, a trambulin vagy a falmászás, ahol többféle fokozatú tornyok is a mászók rendelkezésére állnak.
Nyitvatartás
Hétköznap
- 10:00 - 18:00
Hétvégén
- 10:00 - 18:00
Árak
Bobpálya
Felnőtt (1 menet)
- 990 Ft
Gyerek (1 menet)
- 890 Ft
Kötélpálya
Felnőtt (1 óra)
- 3 990 Ft
Gyerek (1 óra)
- 3 490 Ft
Íjászat (10 lövés)
- 1 490
Trambulin (Felnőtt-gyerek)
- 10 perc 1 590 Ft
Gömbkilátó
Felnőtt
- 490 Ft
Gyerek
- 450 Ft
Zemplén Kalandpark – Sátoraljaújhely
A Kalandpark területén az év 365 napján síiskola működik, ezzel is segítve a vendégeket. Télen sípályák és műjégpálya várja a sportolni vágyókat, de ha nincs hó, akkor az ország leghosszabb és legszélesebb műanyag sípályáján lehet gyakorolni.
Itt található Közép-Kelet Európa leghosszabb téli-nyári bobpályája (2275 m) is. Egy abszolút biztonságos négy csövön rögzített bob kocsival történik a lecsúszás. Minden utas önállóan irányítja a bobot. A pálya adottsága, elhelyezkedése, szépsége felejthetetlen élményt nyújt.
A parkban található Magyarország legmagasabb beltéri mászófala is. Beltéri magassága 18 méter, kültéri magassága 20 méter.
Külön érdekesség még a Szár-hegy és Magas-hegy közötti 1036 méteres szakasz, amit nem csak üvegpanorámás zárt kabinban lehet megtenni. A kabinokban utazók a panoráma ablakokon kitekintve egy párhuzamos kötélzetet láthatnak, melyen az extrém kalandra vágyók 80 km/órás sebességgel egy átcsúszó kötélpályán is megtehetik a csaknem másfél km-es távot.
Nyitvatartás
Hétfő - Vasárnap
- 09:00 - 17:00
Árak
Bob
Felnőtt 1 csúszás
- 1 900 Ft
Gyerek 1 csúszás
- 1 500 Ft
Libegő (Magas-hegyi Libegő)
Felnőtt
- 3 000 Ft
Diák
- 2 700 Ft
Gyerek
- 2 600 Ft
Kalandtúra park (Kék pálya)
Teljes
- 3 300 Ft
Diák
- 3 000 Ft
Mászófal központ
1 alkalmas
Teljes
- 3 400 Ft
Diák
- 3 000 Ft
Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark – Kislőd
A Kalandpark a Bakony ölelésében fekszik, festői környezetben 30 hektáros területen. Itt található Magyarország legnagyobb erdei drótkötélpályája. Az élménypark közel rengeteg játékelemmel, megannyi élménnyel és szórakozási lehetőséggel várja a kalandvágyókat Kislődön.
Az idei szezonban kerül átadásra a MESEHAJÓ névre keresztelt játékunk, ahol vendégeink egy kapitány által vezetett elektromos hajón utazva járhatják körbe az élménypark tavára épített SOBRI mesevilágot. A hajón ülve az utasok betekintést nyerhetnek Sobri Jóska életébe, többek között betyárhivatal, a vendéglő, és egy falusi piac díszletei segítségével. Június közepén kerül átadásra az ország legújabb drótkötélpálya rendszere, így a magaslati levegőt kedvelőket is új egyedi élményekkel várjuk
- hívta fel a figyelmet lapunknak a kalandpark.
Ezek közül legnépszerűbbek a Drótkötélpályák, Hullámvasút, Airbike, Extrém hinta, Hófánk, Hajócsúszda, Bob pálya, Ejtőgép, 3D karika és természetesen a strand és a vízi akadálypályák. A kijelölt strand részen a vízmélység 1 méter, így azok is kedvükre lubickolhatnak, akik nem tudnak úszni.
Ezen kívül falmászás, csónakázás, íjászat, tekepálya és még sok más érdekes szórakozási lehetőség várja vendégeinket. A horgászat szerelmeseinek egy 2 hektáros, halban gazdag, meseszép tó áll rendelkezésére, itt hódolhatnak szenvedélyüknek.
Az árakkal kapcsolatban fontosnak tartották leszögezni, hogy nemrég bevezetésre került a családi jegy, két felnőtt és a hozzá tartozó két 18 év alatti gyermek együttes karszalag vásárlása esetén jelentős kedvezményre számíthatnak a vendégek.
Az idén ünnepeljük 15. születésnapunkat, így további meglepetés akciók is várhatóak, amik kapcsán soha nem látott kedvezménnyel biztosítjuk a Sobri karszalagot a látogatóknak, érdemes tehát követni minket a közösségi média felületein
- tették hozzá.
Nyitvatartás
Május 1- Május 30.
- 10:00 - 18:00
Június 1 - Augusztus 31.
- 10:00 - 19:00
Árak
Sobri karszalag (családi hullámvasút, vr játéktér, extrém bringa, kalóz hajóhinta, szafari körhinta, új extrém mászófal, airbike, extrém hinta, drótkötélpálya, stb.)
- Előszezon: 7.500 Ft (Március-Június 14-ig)
- Főszezon: 8.500 Ft (Június 15 – Augusztus 31-ig)
- Utószezon: 7.500 Ft (Szeptember – November 3.)
Ami a vendégforgalmat illeti a kalandpark a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a tavalyi évben is sikerült a kitűzött célokat elérni, bíznak benne, hogy az idén sem lesz ez másképp. Az egyéni látogatókon túl a céges családi napok, az osztálykirándulások, valamint a csapatépítők, a legény és leánybúcsúk kapcsán is egyre több megkeresés érkezik hozzájuk.
Az idén az élménypark születésnapján kerül megrendezésre a már hagyományos jótékonysági Nagy Kaland Napja rendezvényünk, ahol 100 nagycsaládost látunk vendégül térítésmentesen. A rendezvényre az idén először az online felületünkön is biztosítunk majd jelentkezési lehetőséget a min. 3 gyermeket nevelő családoknak
- zárták.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)