Erre készülhetünk a Balatonnál: szigorított razzia lesz a négynapos húsvéti hétvégén

MTI   
  Megosztom
Erre készülhetünk a Balatonnál: szigorított razzia lesz a négynapos húsvéti hétvégén

A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására - közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-vel szerdán.

Lombár Gábor elmondta, már eddig is nagyobb volt a vendégforgalom a tavasszal szokásosnál a Balatonnál, húsvétra pedig a nyári forgalomhoz hasonlóra számítanak.

Nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött, a helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra

- fogalmazott.

A szövetség elnöke kérte az üdülőrégióba látogatókat, hogy saját maguk és a térség lakossága érdekében is tartsák be szigorúan a járványügyi előírásokat, "hiszen a pandémia legkritikusabb napjait éljük".

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén a gyógyszertárak ügyeleti rendszerben működnek a régióban, így nem lesz minden településen elérhető patika.

Sok helyen zajlik a strandok felújítása, így a tópart érintett részei munkaterületnek számítanak, ahol nem javasolt tartózkodni, és az illemhelyek sincsenek nyitva

- mondta Lombár Gábor.

Beszélt arról is, hogy a nyitva levő vagy hétvégére kinyitó vendéglátóegységeknél is csak elvitelre rendelhető étel, amelyet nem szabad a közeli közterületi padokon elfogyasztani.

Hat balatoni település - Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget - közös közleményt adott ki, ebben a polgármesterek együttesen kérték fel a helyi polgárőrséget, hogy segítsék a hatóság munkáját, ellenőrizzék a településeiken a járványügyi szabályok betartását.

Kötelező a maszkviselés!

Figyelmeztettek arra, hogy a maszkviselés lakott területen valamennyi utcán, közterületen kötelező a Balatonnál is. A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani, és az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között.

Kérünk mindenkit - a településeken élőket, ingatlantulajdonosokat, vendégeket, látogatókat, kirándulókat - a szabályok betartására, saját és honfitársaink egészségének védelmében!

- áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

koronavírus

hosszú hétvége

húsvét