Újabb vidéki nagyvárosban nyit éttermet az encsi Anyukám mondta csapata

HelloVidék 2020. augusztus 31. 13:11
Az Anyukám mondta évek óta a magyar gasztronómia csúcstartói közé tartozik, rendszeresen az ország legjobb éttermei között szerepel. Mutatjuk, hol nyitnak új éttermet hamarosan!

Nagyon úgy tűnik, hogy az encsi Anyukám mondta csapata Miskolc után Debrecent is meghódítja. A minap ugyanis megjelent egy Instagram-poszt az egyik tulajdonos oldalán, amiből erősen arra lehet következtetni, hogy a cívisvárosban is nyitnak egy éttermet, ami a miskolci után ugyancsak a Pizza, kávé, világbéke nevet fogja viselni.

Az Anyukám Mondta évek óta a magyar gasztronómia csúcstartói közé tartozik, rendszeresen az ország legjobb éttermei között szerepel. A Dudás-testvérpár, Szabolcs és Szilárd alapították. Mindketten Olaszországban dolgoztak egy ideig, mint főpincér és mint séf, majd egy két és féléves New York-i kitérő után hazatértek. Az encsi étterem mellett 2017 őszén pizzériát nyitottak Miskolcon, most pedig úgy tűnik, hogy három évre rá ismét terjeszkednek. Kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A hír igaz! Hamarosan Debrecenben is! #pizzakávévilágbéke #pkvdebrecen #todebrecenwithlove #anyukammondta

Szabolcs Dudás (@szabidudas) által megosztott bejegyzés,

Címlapkép: Getty Images