Menzás helyett: az igazi magyaros főzelék titka, ami után mind a tíz ujjad megnyalod

HelloVidék 2021. március 24. 17:05
Tudjátok, micsoda isteni fogások születhetnek sóskából, káposztából, fejes salátából vagy burgonyából, ha egy kicsit is „odatesszük magunkat”? Eláruljuk, hogyan is készítik a főzeléket a csúcséttermekben: íme, az olcsóbb és egészségesebb verzió!

Kinek, mi jut eszébe ezekről a fogásokról: tökfőzelék, spenót, paradicsomos káposzta, vágottborsó főzelék, saláta leves? A közös bennük, hogy többségünk hátán - köszönet érte az iskolai menzáknak - a szőr is feláll, ha ez kerül az asztalra ebéd gyanánt. Pedig, micsoda isteni fogások születhetnek meg ezekből is, ha egy kicsit „odatesszük magunkat”!

Felfogható egy-egy főzelék köretként is, mártásként vagy szószként is, ami korábban az egyik elengedhetetlen része volt a fejedelmi lakomáknak, királyi ebédeknek. Főtt hús mellé, sültek mellé vagy csak a kenyérlángosok, lepények mártogatósaként. Egy szóval, nem kell a kötelezően lisztes, pépes, pürésített főzelékre gondolnunk, egy csavarral csinálhatunk belőle valami ínyencséget úgy, hogy az mennyei legyen!

A HelloVidék Gasztromesék sorozatának legutóbbi részében Szarka Zsófi és Wurmbrandt András öt város, öt tökéletes paradicsomos káposzta receptjét, valamint a saját változatukat hozta el nekünk, utóbbit oldalassal tálalva. Itt az idő megismerni azokat a főzelék-recepteket, amitől az eddigi ízlésünk is megváltozhat!

Mutatjuk a receptet!

Paradicsomos káposzta sült oldalassal

Hozzávalók (4 főre)

Sült oldalas:

  • 1.5 kg bőrős sertés oldalas
  • 1 kk majoránna
  • 1 kk őrölt bors
  • 1 kk őrölt kömény
  • 1 kk fokhagymapor
  • 1 ek só
  • 1 dl tej
  • 4 ek sertés zsír

Paradicsomos káposzta:

  • 1 kis fej, fehér fejeskáposzta
  • 2 db babérlevél
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3-4 szem egész, feketebors
  • 1 ek cukor
  • 1 kk só
  • 2 ek olaj
  • 1 kk liszt
  • 250 ml híg paradicsomlé
  • 75 g sűrített paradicsom

Elkészítés:

Az oldalast előző este (nem fagyosan) besózom minden részén a receptben leírt 1 ek sóval. Másnap kiveszem a hűtőből sütés előtt 1 órával. Beirdalom a csontok között, majd bedörzsölöm a fűszerekkel a beirdalt részeket. Vasedényben vagy jénaiban, a 4 ek zsiradékra helyezem, majd 1 dl vizet öntök alá, lefedem és 180 fokon 1.5 órán át fedő alatt, majd 30 percet fedés nélkül sütöm. Mikor levettem a fedőt, akkor öntöm csak rá a tejet, ettől szép pirosra sül.

A paradicsomos káposztához első sorban az olajon megpirítom a kockázott hagymát. A káposztát már előre felkockázom, mert az időigényesebb, és gyorsan kelleni fog majd. Miután a hagyma széle barnulni kezd, hozzáadom a káposztát és a fűszereket: babérlevelet, borsot, cukrot. Közepes lángon elkezdem dinsztelni, és közben pirítani is a cukorral. Ettől lesz isteni íze majd a ’főzeléknek’.

Mikor elkezd barnulni a káposzta is és a fazék alja is a cukortól, akkor felöntöm annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a káposztát. Lefedem és 20 perc alatt puhára főzöm. Ezután meghintem egy kiskanálnyi liszttel, elkeverem, és felöntöm a paradicsomlevelekkel. A hígabb az a boltokban dobozos formában kapható, de a legjobb a nagymama eltett, üveges paradicsomléje. A sűrített pedig a klasszikus konzerv, pici, sötét színű, ettől még szebb állagot kap majd. Sózom, lefedem, és hagyom, hogy lassú tűzön, szépen forrdogáljon még 20 percig. A káposztát nem főzöm túl, ne legyen nagyon lagymatag, de megpuhuljon.

Maradj velünk legközelebb is, és ismerj meg még több titkot a magyar gasztronómiából!

A Gasztromesék aktuális, péntek reggeli folytatásában Zsófi és András húsvéti terített asztallal vár! Elárulják a tökéletes húsvéti kalács titkát is, aztán házi reszelt tormával, házi sajttal, medvehagymás pogácsával és mákos almás pitével is készülnek.

Címlapkép: Getty Images